Izraeli-palesztin – Vatikán felajánlotta közvetítését a túszok kiszabadítása és a béke előmozdítása érdekében

vatizrael

A Vatikán felajánlotta, hogy közvetít a Gázában fogva tartott túszok kiszabadítása és a béke előmozdítása érdekében – közölte Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár a vatikáni médiának adott interjúban pénteken.

A Szentszék - mint számos más esetben – most is készen áll minden szükséges közvetítésre – mondta a pápai állam diplomáciai gépezetének irányítója. Megjegyezte, hogy a munka már el is kezdődött a nyitva álló diplomáciai csatornákon keresztül.

Hangsúlyozta, hogy bármilyen közvetítés esetén figyelembe kell venni a nagyon összetett helyzetet, amely többek közt a megszállt területen létesített izraeli telepek kérdését illeti, a térség biztonsági feltételeit, valamint Jeruzsálem város státuszát is.

Izraelnek megtámadott félként joga van a védekezéshez, de a legitim védekezésnek is tiszteletben kell tartania az arányosság elvét – hangoztatta a szentszéki államtitkárság vezetője. „Elengedhetetlen, hogy ebben a konfliktusban, mint mindegyik másban, a humanitárius jog teljes mértékben tiszteletben legyen tartva" – mondta Parolin.

Úgy vélte, megoldáshoz a palesztinok és izraeliek közötti közvetlen párbeszéd vezethet a nemzetközi közösség bátorításával és együttműködésével. „Bár jelenleg a helyzet nehezebb, mint korábban volt" – mondta Pietro Parolin.  

A bíboros elismerte, nem tudja mekkora tér maradt a párbeszéd számára Izrael és a Hamász között, „de ha maradt még rá esély, és reméljük, hogy úgy van, akkor azonnal és tétovázás nélkül azt az utat kell követni".

Hangoztatta, hogy a Szentszék teljes mértékben és a leghatározottabban elítéli a több ezer izraeli ellen intézett szombati terrorakciót.

Kijelentette, együtt éreznek az érintett családokkal, amelyeknek jelentős többsége a zsidó közösséghez tartozik, és még mindig sokkos állapotban vannak szeretteik elrablása vagy megölése miatt. „Vissza kell szerezni a józan észt, félre kell tenni a gyűlölet vak logikáját, és elutasítani az erőszakot mint megoldást" – mondta Pietro Parolin.

El kell kerülni a további vérontást a Gázai-övezet területén is, ahol szintén számtalan ártatlan veszítette életét az izraeli hadsereg támadásai következtében – mondta a bíboros, aggodalmának adva hangot a Gázai-övezetben fogva tartottak miatt is.

Parolin szerint a Szentföld számára az egyetlen békés és biztonságos megoldást a két egymás mellett élő állam, Izrael és Palesztina nyújthatja. Megjegyezte, többen nem hisznek ebben a megoldásban, amely mellett a vatikáni diplomácia továbbra is kitart.

A bíboros hozzátette, sem a palesztin területeken, sem Izraelben egyik fél sem hagyhatja ki a számításból a keresztények jelenlétét. Emlékeztetett a Gázában élő 150 családból álló keresztény közösségre, amely a Vatikánba eljuttatott hírek szerint a plébániatemplomban keresett menedéket. A plébános jelenleg Betlehemben tartózkodik, ahonnan nem tud visszajutni a palesztin területre.

„Minden mozdulatlan, megbénult a félelem és a harag szorításában" – jelentette ki Pietro Parolin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?