Izraeli-palesztin – Kiszabadultak a törökországi gyárban túszul ejtett munkások

gaza isra k

Kilenc és fél órát követően véget ért a törökországi túszejtés, az elkövető megadta magát, a munkások pedig kiszabadulhattak – jelentette a Cumhuriyet című lap.

A Demirören török hírügynökség délután közölte, hogy egy fegyveres férfi ejtett túszokat a Procter & Gamble vállalat egyik törökországi üzemében tiltakozásul Izrael gázai övezeti hadjárata ellen.

Seddar Yavuz, Kocaeli tartomány kormányzója arról számolt be, hogy a túszejtőt, aki korábban az üzemben dolgozott, erőszak alkalmazása nélkül sikerült őrizetbe venni.

A férfi helyi idő szerint délután három órakor hatolt be Kocaeli tartomány területén a Gebze ipari övezetben található gyárba.

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki. A helyi sajtóban megjelent felvételeken egy férfi volt látható, akinek arcát palesztin sál fedte, testére pedig robbanószerkezetre hasonlító tárgy volt erősítve. A háttérben egy falon piros festékkel készített „Gázáért” felirat látszott.

Az Umut-Sen szakszervezet szerint hét dolgozót tartott túszul a fegyveres.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?