Izraeli miniszter: megérett az idő Aszad kivégzésére

Jeruzsálem |

<p>Megérett az idő Bassár el-Aszad szíriai elnök kivégzésére Joáv Galant izraeli építési&nbsp;&nbsp;és&nbsp;&nbsp;lakásügyi miniszter szerint - értesült a Háárec című újság honlapja kedden.</p>

Galant aljas tömeggyilkosnak nevezte a szíriai elnököt, és kijelentette, hogy "ha végeztünk a kígyó farkával, eljuthatunk a Teheránban található fejéhez is, és azt is elintézhetjük." A miniszter korábban előtt az izraeli hadsereg déli egységeinek parancsnoka volt, és egy szárazföldi hadviselésről rendezett konferencián, Latrunban, Izrael középső részén fejtette ki véleményét a szíriai helyzetről. 

Szíriában "embereket végeznek ki, szándékosan vegyi fegyvereket vetnek be ellenük, és a helyzet legutóbb még szélsőségesebbé vált: elégetik a testüket, ilyet hetven éve nem látott a világ - jelentette ki a kormánykoalícióban résztvevő, centrista Kulánu (Mindannyian) párt politikusa.

"Túlléptünk minden határon, és szerintem elérkezett az idő Aszad kivégzésére. Szó szerint, egyszerűen, ahogy mondom, minden vonzatával együtt"- tette hozzá Joáv Galant. 

"Rettenetes gyilkosoknak, Izrael elpusztítását követelő vezetőknek - például Aszadnak és teheráni irányítóinak  - nincs létjogosultságuk"- vélekedett az izraeli miniszter. 

Galant kijelentéseivel az amerikai külügyminisztérium bejelentésére reagált, amely tömeges kivégzésekkel és a holttestek elégetésével vádolta meg Szíria  kormányát.     Stuart Jones, az amerikai külügyminisztérium Közel-Keletért felelős ügyvezető államtitkára hétfőn egy váratlanul összehívott sajtóértekezleten arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az amerikai kormányzat rendelkezésére álló információk szerint a szír kormány tömeges kivégzéseket hajt végre egy börtönben, és a kivégzettek földi maradványait a börtön mellett épített krematóriumban semmisíti meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?