Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után

Benjámin Netanjahu

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után – jelentette a reptéri hatóság.

Izrael helyi idő szerint reggel hét óra harminc perckor megnyitotta légterét a mintegy hét órás zárlatot követően. A légiközlekedési hatóság közleménye szerint a kiesés miatt változások várhatóak a menetrendben, az utazóközönségnek tájékozódnia kell a légitársaságoknál járataik indulásáról és érkezéséről.

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap reggel bejelentette, hogy az Izrael ellen indított rakéták és drónok kilencvenkilenc százalékát elfogták. A harminc robotrepülőgépből huszonötöt számoltak fel a levegőben, és a több mint százhúsz ballisztikus rakéta közül is csak néhány ért földet Izraelben, kisebb károkat okozva a Nabatim légibázison. Hagari hangsúlyozta, hogy a bázis továbbra is működik, a vadászgépek onnan továbbra is indulnak küldetéseikre.

Izrael és szövetségeseinek felderítő és elfogó rendszerei szinte teljesen felszámolták az Izraelbe indított rakéták és drónok százainak tömeges támadását, a mindössze 12 perces repülési idő alatt Izraelbe érő ballisztikus rakéta közül is csak néhány jutott át az izraeli határon. A mintegy kétszáz drón vagy robotrepülőgép közül egy sem jutott el Izraelbe.

Az amerikaiak és szövetségeseik körülbelül hetven drónt tartóztattak fel, a többit pedig az izraeli légierő gépei fogták el. A ballisztikus rakétákat a Nyíl és a Varázspálca légvédelmi rendszerek ellenrakétái fogták el. A legtöbb indítás Iránból történt, de kis részüket Irakból, Jemenből és Libanonból bocsájtották útra.

Az IDF szóvivője kiemelte a kivételes együttműködést Izrael és szövetségesei között, de hangsúlyozta, hogy „az incidens még nem ért véget. További fenyegetések vannak folyamatban. A vezérkari főnök jóváhagyta a további lépések terveit”.

„Elfogtuk. Megfékeztük. Együtt győzünk” – írta Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap reggeli bejegyzésében az X közösségi médiában.

A miniszterelnöki hivatal jelentése szerint törölték a vasárnap délelőttre tervezett kormányülést, mert a biztonságpolitikai kabinet egész éjszaka ülésezett az iráni támadás miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?