Megnyitották Kerem Salomnál Izrael áruforgalmi átkelőhelyét a gázai segélyszállítmányok előtt

izraeli-palesztin konfliktus

Izrael megnyitotta a Gázai övezetbe vezető Kerem Salom-i átkelőt, hogy megfelelő mennyiségű segély azon keresztül Egyiptomból bejuthasson oda az Egyesült Államokkal megkötött megállapodásának megfelelően – közölte pénteken a nemzetbiztonsági tanács nevében az izraeli miniszterelnöki hivatal.

„A megállapodás részeként Izrael vállalta, hogy napi kétszáz teherautónyi élelmiszert és más humanitárius segélyt szállít Egyiptomból a gázai civil lakosság számára. A rafahi átkelőhely csak napi száz teherautó átengedésére képes, ezért kellett megnyitni a Kerem Salom-it is, hogy azon át közvetlenül be tudjon jutni az övezetbe még száz teherautó” – közölte a miniszterelnöki hivatal indoklásában.

Kerem Salom Izrael, Egyiptom és a Gázai övezet hármas határán fekszik, azon keresztül Egyiptomból és Izraelből is bejuthatott áru az övezetbe az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háború október 7-i kezdete előtt, de azóta Izrael zárva tartotta ezt az átkelőhelyet, itt csak átvizsgálta  azokat a segélyszállítmányokat, amelyek Egyiptomból érkeztek, és utána nem ott, hanem a rafahi átkelőn át juthattak be az övezetbe. A csak Egyiptom és a Gázai övezet közötti rafahi átkelő 2–3-kilométerre van a Kerem Salom-itól.

Az izraeli kabinet korábbi határozata alapján csak Egyiptomból érkező humanitárius segélyeket szállíthatnak be a Gázai övezetbe. Az Egyesült Államok vállalta a rafahi átkelőhely lehető leghamarabbi bővítésének finanszírozását annak érdekében, hogy a humanitárius segélyek csak Rafahon keresztül is bejuthassanak az övezetbe biztonsági ellenőrzésük után.

Az al-Arabia televíziócsatorna arról számolt be, hogy a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász arra kérte Washingtont: kényszerítse rá Izraelt a gázai harcok leállítására. A jelentés szerint Abbász azt is közölte Jake Sullivannal, a Fehér Ház közel-keleti látogatáson tartózkodó, és vele pénteken Rámalláhban tárgyaló nemzetbiztonsági tanácsadójával: nem fogadható el Izrael azon terve, hogy leválassza a Gázai övezetet vagy annak bármely részét Ciszjordániától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?