Izrael folytatta csapásait a Gázai övezetben

isra k

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy folytatta csapásait a palesztin lakosságú Gázai övezetben, palesztin hivatalos jelentések szerint a legutóbbi támadásokban sokan meghaltak, illetve megsebesültek.

Az izraeli hadsereg közlése szerint légitámadást intéztek az övezet északi részén fekvő Dzsabalíja egyik épülete ellen, ahonnan előzőleg rálőttek a katonáikra, és palesztin fegyvereseket is láttak a tetőkön.

A palesztin egészségügyi tárca közlése szerint az övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz Naszír nevű kórházába húsz palesztin holttestét szállítottak be, akik az éjszakai légitámadásokban haltak meg, valamint sebesültek tucatjait, akik között nők és gyermekek is voltak.

Az egészségügyi illetékesek szerint izraeli légicsapások érték az övezet északi részén fekvő Gázavárosban a Fiatalok Keresztény Egyesületének (YMCA) székházát is, ahol több száz, otthonukból elmenekült embert helyeztek el.

Egy izraeli katonai illetékes szombaton ismertette a tévedésből lelőtt túszokkal kapcsolatos vizsgálat első eredményeit is. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fogságából megszökött három izraeli túszt izraeli katonák előző nap lőtték le Sadzsijában, a Gázai övezet északi részén. A szóvivő beszámolója szerint bevetés közben a katonák hibáztak, mert a túszoknál fehér zászló volt.

Izraeli részről szombaton arról is beszámoltak, hogy a hivatalos szervek értesülései szerint a Hamász október elején elrabolt, és még mindig a Gázai övezetben őrzött több mint 130 túsza körül mintegy húszan meghaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?