Izrael a katasztrófa felé rohan

Jeruzsálem. A korábbi hírekkel ellentétben mégsem jön létre tíz napon belül Ariel Saron izraeli kormányfő és Ahmed Korei palesztin miniszterelnök első személyes találkozója.

Jeruzsálem. A korábbi hírekkel ellentétben mégsem jön létre tíz napon belül Ariel Saron izraeli kormányfő és Ahmed Korei palesztin miniszterelnök első személyes találkozója. A Háárec című izraeli lap tegnap az izraeli kormányfő hivatalának magas rangú illetékesére hivatkozva azt jelentette internetes honlapján, hogy a jövő szerdán véget érő olaszországi útja után Saron még konzultálni akar kabinetjének tagjaival a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokról. Korei – akinek kormányát szerdán hagyta jóvá a palesztin törvényhozás – az ITAR-TASZSZ szerint korábban maga is kijelentette, hogy kész találkozni Saronnal, de a tárgyalásokat megfelelően elő kell készíteni. Hozzátette: nem célja részt venni egy eredménytelen formális találkozón.

Izrael a katasztrófa felé rohan, ha folytatódik a palesztin területek megszállása – figyelmeztetett tegnapi felhívásában az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét négy volt főnöke. A Jediót Ahronót című újságnak nyilatkozva a négy egykori titkosszolgálati vezető bírálta a különböző kormányokat, amelyeket szerintük súlyos felelősség terhel, amiért nem történt előrelépés a békefolyamatban. A Sin Bét korábbi vezetői egyúttal állást foglaltak a zsidó települések mielőbbi felszámolása mellett. „A katasztrófa felé rohanunk, ha nem mondunk le a Nagy-Izraelről (Izrael és a palesztin területek), ha nem mondunk le arról, ami egy másik népé” – idézte az AFP Avraham Salomot, aki 1980 és 1986 között töltötte be a magas tisztséget. Rajta kívül a Sin Bétet 1988 és 1995 között irányító Jaakov Peri, Karmi Gilon (1995– 1996), valamint Ami Ajalon (1996-2000) nyilatkozott a lapnak. Ez utóbbi Szári Nuszeibehhel, az al-Kudsz palesztin egyetem elnökével együtt szövegezte meg azt a békefelhívást, amelyet százezer izraeli és hatvanezer palesztin írt alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?