Iszlamista késelhetett Bajorországban

Berlin |

<p>Iszlamista háttere lehet a keddi bajorországi késes támadásnak a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szerint.</p>

A Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság szerint ugyanakkor a támadás háttere bizonytalan, és ugyan a politikai motiváció lehetséges, de biztonsági körökből származó értesülések alapján a feltételezett elkövető kábítószerfüggő és pszichiátriai kezelés alatt áll.

A BR beszámolója szerint az LKA szóvivője elmondta, hogy a München melletti Grafingban az elővárosi vasút (S-Bahn) helyi állomásán végrehajtott támadás közben a feltételezett elkövető több olyan jelszót skandált, amelyek alapján egyértelműen politikai vagy iszlamista motivációra lehet következtetni.

A BR Report München című politikai műsorának szerkesztősége úgy tudja, hogy a feltételezett elkövető a Hessen tartományi illetőségű Paul H., aki 27 éves, Németországban született nem bevándorló családban, és nem ismert, hogy bármi köze lenne a szélsőséges iszlamizmushoz vagy az Iszlám Állam terrorszervezethez.

A feltételezett elkövető az LKA rekonstrukciója alapján reggel tíz perccel 5 óra előtt megkéselt egy férfit egy S-Bahnon, amely a grafingi állomáson állt, majd tíz centiméteres pengéjű késével a peronon rátámadt egy másik férfira, az állomás épülete előtt pedig további két férfira. A rendőrséget már az első késelés után riasztották, a helyszínről mezítláb menekülni próbáló támadót lefogták és őrizetbe vették. Az AFP francia hírügynökség szerint nem működik együtt a hatóságokkal, szinte meg sem szólal.

Az egyik áldozat a kórházban meghalt, egy pedig életveszélyes állapotban van. Két áldozatot könnyebb sebesüléssel ápolnak. Az elhunyt férfi 50 éves volt, a három sebesült 43, 55, illetve 58 éves.

Az LKA, a térségi rendőrkapitányság és a müncheni ügyészség politikai bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezetői délután sajtótájékoztatón ismertetik a nyomozás első megállapításait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?