Iszlám Állam - légicsapások, harcok, menekültek

Bejrút |

<p>Az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció szombaton tizenkilenc légitámadást hajtott végre Szíriában és Irakban az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen, eközben heves harcok folytak a dzsihadisták által két nappal korábban elfoglalt el-Karjatein városnál.</p>

Az amerikai egyesített parancsnokság washingtoni bejelentése szerint a legnagyobb erejű csapásokat al-Haszaka városnál mérték,  ahol elpusztították az IÁ kilenc hadállását, eltaláltak három bunkert és egy fegyverraktárt. Több célpont ellen támadtak Aleppó, Rakka és Deir ez-Zór közelében. Iraki területen is csapást mértek a koalíció gépei, kilenc helyszínen megsemmisítették az iszlám szélsőségesek taktikai egységeit, járműveit, harci felszereléseit. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szombati beszámolója szerint ezen a napon heves harcok folytak a dzsihadisták által két nappal korábban elfoglalt el-Karjatein városnál az IÁ fegyveresei és a szíriai hadsereg erői között.  Keresztény családok százai menekülnek a környékről - jelentette a londoni központú emigráns csoport.  El-Karjatein jelentőségét az adja, hogy az ókori virágzása idején Palmüraként ismert közép-szíriai városba, Tadmurba vezető út mentén fekszik, és ellenőrzése révén csapatokat, továbbá utánpótlást lehet eljuttatni a térségbe. A dzsihadisták május 21-én vonták felügyeletük alá Tadmurt, rátéve így a kezüket az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított műemlékekre is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?