Iszapömlés - Karácsonyig elkészül az új kolontári védőgát

Ajka |

<p>Várhatóan december 23-ig elkészül a vörösiszap-katasztrófa térségének biztonságát garantáló úgynevezett kettes gát Kolontáron - jelentette be Kossa György alezredes, a Mal Zrt.-t felügyelő bizottság koordinátora sajtótájékoztatón Ajkán pénteken.</p>

Kossa György elmondta, hogy a közel 370 millió forintos beruházással épülő, Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely biztonságát garantáló völgyzáró gát 1300 méter hosszú lesz, a résfala már 400 méteren elkészült. A szakemberek éjjel-nappal dolgoznak a vízzáró technológiával épülő védmű 40 centiméter vastag résfalának kialakításán, a gát koronáján 3 méter széles utat építenek.
A karácsonyra elkészülő védmű meggátolja, hogy egy esetleges újabb iszapömlés elérje Kolontár, Devecser, valamint Somlóvásárhely lakott és mezőgazdasági területeit, összefogja a csurgalék-vizeket és szabályozott medrekben azt kiengedi - mondta Kossa György.
Az alapjainál harminc méter, koronájánál hat méter széles, közel öt méter magas építmény a timföldgyár által már korábban megépített kettes számú körgát nyomvonalán épül, résfalazásával minden további környezetkárosítás kizárható - tette hozzá.
Szaló Péter, a Belügyminisztérium építésügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MTA geológusokból és mérnökökből álló tudományos tanácsának szakértői készítették el a térség biztonságát garantáló építmény terveit. "Miskolctól-Gyöngyösig a szakma java dolgozott a tervezésen".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?