Ismét tüntettek a melegházasság engedélyezése ellen Párizsban

Párizs |

<p>Tízezrek részvételével harmadik alkalommal rendeztek vasárnap tömegtüntetést Párizsban a melegházasságot ellenzők.</p>

 

A kék és rózsaszínű zászlókat lengető jókedvű tömeg a Diadalívtől vonult a Grande-Armée sugárúton (amely a Champs-Elysées folytatása) a La Défense negyed felé, s népszavazás kiírását követelte a homoszexuálisok házasságát engedélyező javaslatról. A történelmi egyházak által támogatott szervezők eredetileg a Champs-Elysées-n szerettek volna tüntetni, de oda nem kaptak engedélyt.     A korábbi két, szintén tömegeket megmozgató politikamentes megmozdulás után a harmadik tiltakozó rendezvény már nem egyszerűen a törvénytervezet ellen, hanem egyértelműen a szocialista kormány politikája ellen is állást foglalt olyan feliratokkal például, mint "munkát és nem melegházasságot akarunk", vagy "elég volt a meleg szélsőségből".     Jean-Francois Copé, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára és több vezető jobboldali politikus arra kérte az ellenzéki szavazókat, hogy vegyenek részt a tüntetésen. "Azért vannak itt ilyen sokan, mert az emberek dühösek. Mégpedig amiatt, ahogy a kormány bánt ezzel a megmozdulással. Lekezelte" - mondta a politikus a BFM hírtelevízióban.     A melegházasság engedélyezése ellen két hónappal ezelőtt rendezett legutóbbi tüntetésen a szervezők szerint 800 ezren, a rendőrség szerint 340 ezren vettek részt. A szervezők reményeivel ellentétben a rendőrség most vasárnap kevesebb, mintegy 150-200 ezer emberre számít.    A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés tíz napig tartó hangos vita után február 11-én már elfogadta a homoszexuálisok házasságát engedélyező törvénytervezetet. A szenátus azonban csak április 4-én kezdi megvitatni a javaslatot, amely arra is lehetőséget teremtene, hogy az azonos nemű párok gyermekeket fogadjanak örökbe. A kormány reményei szerint a tervezetet még a nyári szünet előtt végleg elfogadja a parlament.     Dominique Bertinotti családügyi miniszter a BFM-tévében azt mondta, hogy a törvényt ellenzőknek joguk van tiltakozni, de ez nem fogja megakadályozni a parlamentet a reform elfogadásában.     A Menet mindenkiért elnevezésű felvonulás fő szervezője és szóvivője, a katolikus vallását nyíltan hirdető, médiasztárnak számító, Frigide Barjot néven ismert, éjszakai bárokban fellépő provokatív humorista (eredeti nevén Virginie Télenne) az I-télé hírtelevízióban úgy reagált, hogy "még semmi nem dőlt el", s az ellenzők nem adják fel a harcot. "A szenátusban két szavazaton múlt az illetékes bizottság támogatása. Franciaország csak most kezd ébredni, ezért felszólítjuk a szenátorokat és a köztársasági elnököt, hogy vonják vissza (a javaslatot) és inkább kérdezzék meg róla a felkelő népet" - hangsúlyozta Barjot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?