Ismét Raúl Castro lánya vezette a havannai melegfelvonulást

Havanna |

<p>Ismét Raúl Castro kubai elnök lánya, Mariela Castro vezette szombaton Havannában a melegfelvonulást. Az idén már hatodszor rendezték meg a demonstrációt, ezúttal mintegy 500-an vettek rajta részt.</p>

 

A szombati felvonulás egyes résztvevői a "Nem a homofóbiára, igen a szocializmusra!" jelmondatot ismételgették, és a tömeg konga dobok ütemére haladt a belvároson át.     Mariela Castro a vezetője a Szexuális Nevelés Országos Központjának, amely a melegjogok vezető szószólója a szigetországban és amely megszervezte a felvonulást a homofóbia elleni világnap (május 17-e) jegyében. Az igazgató világszerte ismert arról, hogy fellép a melegek védelmében, például kiáll házasodásuk jogáért. Optimista abban a tekintetben, hogy előbb-utóbb - az előítéletek leküzdése után - legalizálni fogják a melegházasságot Kubában. Nemrég egy interjújában azt mondta: az ország már készen áll szexualitással kapcsolatos törvények megváltoztatására, s ő a családjogi törvény reformján dolgozik.     A kubai kormány korábban üldözte a homoszexuálisokat, különösen a 60-as években.     Május 17-éig több kiállítás és konferencia lesz Kubában a homofóbia elleni küzdelemről, és egy másik felvonulás is Ciego de Ávila városban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?