Az orosz ellenőrzés alá került zaporizzsjai atomerőművet ismét körbeaknázták – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) péntek este bécsi székhelyén kiadott helyzetjelentésében.
Újra körbeaknázták a zaporizzsjai atomerőművet
A beszámoló szerint az aknákat a nukleáris létesítmény belső és külső kerítései között helyezték el, miután tavaly novemberben egyszer már eltávolították ezeket a harceszközöket.
Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója kijelentette, hogy az újbóli elaknásítás összeegyeztethetetlen a biztonsági előírásokkal.
Grossi figyelmeztetett, hogy az atomerőmű orosz vezetése az idén nem fogja tudni teljes körűen karbantartani a létesítményt. Mint mondta, a NAÜ helyszíni állandó megfigyelői a múlt héten kézhez kaptak egy munkatervet, amely azonban az ügynökség megítélése szerint hiányos. „Ezt a karbantartást el kell végezni a nukleáris biztonság szavatolása érdekében” – szögezte le a főigazgató.
A NAÜ szerint csütörtökön nyolc órára kiesett az atomerőmű vészhelyzeti áramszolgáltatásának egy része. A sugárzó anyagok hűtéséért felelős áramszolgáltatás ezen idő alatt ugyan nem szakadt meg, de Grossi ismét kifejezte amiatti aggodalmát, hogy nem eléggé megbízható a nukleáris balesetek elkerülését szolgáló biztonsági rendszer.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.