Ismét egyre nagyobb szerepet kap a légierő

Varsó/Bagdad. Az iraki lengyel katonai feladatvállalás folytatása mellett szállt síkra Aleksander Kwasniewski elnök az Irakban elesett lengyel őrnagy temetésén tegnap Szczecinben.

Varsó/Bagdad. Az iraki lengyel katonai feladatvállalás folytatása mellett szállt síkra Aleksander Kwasniewski elnök az Irakban elesett lengyel őrnagy temetésén tegnap Szczecinben. A lengyel államfő aláhúzta: a lengyel katonák azért vannak Irakban, hogy a legmagasabb rendű értékeket, a szabadságot és a békét védelmezzék. „Folytatni fogjuk ezt a küldetést, teljesítjük kötelezettségeinket. Megbízható, komoly és kiszámítható partner és szövetséges vagyunk. Hiszem, hogy a lengyel katonáknak és tiszteknek köszönhetően, amilyen Hieronim Kupczyk őrnagy is volt, elvégezzük küldetésünket, és mihelyt sikerrel befejezzük, azonnal hazatérünk Irakból” – mondta a lengyel televízióban egyenesben közvetített szertartáson Kwasniewski. A temetésen Szczecin több ezer lakója vett részt.

Iraki célpontokat bombáztak vasárnap az amerikai légierő gépei, amelyek több mint fél év után a múlt hét végén felújították légicsapásaikat az országban, ahol előzőleg lelőttek három amerikai helikoptert. F-16-os harci gépek három bombát dobtak le a Bagdadtól nyugatra eső Fallúdzsa közelében, ahol az egyik helikopter elvesztésekor 16 amerikai katona meghalt november elején. A gépek már péntek éjjel is felszálltak, és Szaddám Huszein elűzött iraki diktátor szülőhelyének körzetében, Tikrít mellett feltételezett gerillarejtekhelyeket bombáztak. Az volt az első légicsapás azóta, hogy május elsején lényegében véget ért az előző iraki vezetés elűzése érdekében indított hadművelet.

Egy amerikai katona meghalt, három megsebesült két különböző incidensben Irakban – közölték tegnap katonai források.

Dzsalal Talabani kurd vezető, az iraki átmeneti kormányzótanács jelenlegi elnöke, saját bevallása szerint bírja Paul Bremernek, Irak polgári kormányzójának az ígéretét, amely szerint kiterjesztik a testület hatáskörét. „Bremer azt mondta: a kormányzótanács képes arra, hogy átvegye Irak újjáépítésének a feladatát” – idézte Talabani nyilatkozatát a DPA. Előzőleg olyan hírek láttak napvilágot, hogy az amerikai kormányzat elégedetlen az iraki kormányzótanács tagjainak a munkájával, ezért Washingtonban fontolóra vették: az átmeneti testület helyett esetleg más szervnek adják át a hatalmat az amerikai hadsereg kivonása után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?