Iránban 12 embert vettek őrizetbe Izrael javára végzett kémtevékenység gyanújával

kemkedes

Iránban 12 embert vettek őrizetbe Izrael javára végzett kémtevékenység, illetve az Iszlám Köztársaság biztonsága elleni cselekmények tervezésének gyanújával – közölte az iráni Forradalmi Gárda.

Mivel a cionista rezsim (Izrael) és nyugati támogatói, különös tekintettel az Egyesült Államokra, nem jártak sikerrel a Gázai övezet és Libanon lakosságai elleni baljós céljaikkal, ezért most a válságot ki akarják terjeszteni Iránra országunk ellen tervezett cselekmények sorával” – olvasható az iráni elit katonai egység állásfoglalásában.

A tájékoztatás szerint az ügynökhálózat tagjait hat iráni tartomány területén fogták el. A gyanúsítottak állítólag a Moszad izraeli külföldi hírszerző szolgálatnak gyűjtöttek bizalmas információkat.

Az őrizetbe vett személyeket elítélésük esetén a halálbüntetés fenyegeti. Márciusban egy hasonló ügyben kivégeztek egy állítólagos Moszad-ügynököt, akit a teheráni védelmi minisztérium egyik létesítménye elleni támadás kitervelésével gyanúsítottak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?