<p>Irán szabadon engedte szerdán az előző nap elfogott tíz amerikai haditengerészt, akik hajóikkal - Teherán szerint - megsértették az ország felségvizeit.</p>
Irán szabadon engedte az elfogott amerikai haditengerészeket
Teherán |
Az iráni Forradalmi Gárda és washingtoni kormányilletékesek is megerősítették a matrózok elengedését. A gárda közleménye szerint a vizsgálat során kiderült, hogy az amerikai haditengerészet két kisebb hajója tévedésből hatolt be Irán felségvizeire. Amerikai bocsánatkérés után a nemzetközi vizeken engedték el őket - áll a közleményben. A Pentagon tájékoztatása szerint semmilyen jel nem utal arra, hogy fogva tartásuk idején bántódásuk esett volna. Az óvatosan fogalmazó minisztériumi közlemény szerint a haditengerészet "kivizsgálja azokat a körülményeket, amelyek ahhoz vezettek", hogy a matrózok Iránban kötöttek ki. Amerikai híradások szerint a haditengerészet két kis folyami hajójának - amilyeneket a haditengerészet és tengerészgyalogság használ folyókon és part menti vizeken járőrözéshez - matrózai kiképzőküldetésen voltak, műszaki hibát észleltek és az iráni vizek felé sodródtak. Kuvait és Bahrein között haladtak, amikor megszakadt velük a navigációs kapcsolat. Az iráni parti őrség azonnal őrizetbe vette őket a Farszi-sziget közelében, amely a Perzsa(Arab)-öbölben fekszik, félúton Irán és Szaúd-Arábia között, két kilométer mélyen az iráni felségvizekben. Röviddel szabadon engedésük előtt Ali Fadavi ellentengernagy, a Forradalmi Gárda haditengerészetének parancsnoka az iráni állami tévében élőben sugárzott interjúban azt mondta, hogy az amerikai hajók a navigációs rendszer meghibásodása miatt kerültek az iráni felségvizekre, és három kilométerre voltak a Farszi-szigettől, amikor feltartóztatták őket. Ezután egy amerikai repülőgép-hordozó "provokatív és amatőr módon" negyven percen át légi és vízi manővereket hajtott végre a térségben - tette hozzá. Fadavi megerősítette, hogy Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter az incidens miatt kapcsolatba lépett amerikai kollégájával, John Kerryvel. "Zaríf kemény álláspontra helyezkedett, mivel a matrózok megsértették Irán felségvizeit, és arra kérte az Egyesült Államokat, hogy kérjen bocsánatot" - mondta Fadavi. A tengeri incidens kissé felborzolta kedélyeket, mivel csak napokkal az előtt történt, hogy hatályba lép az iráni atomprogramról szóló megállapodás, amelyet Teherán és a hat nagyhatalom kötött. Az egyezményt mindkét országban bírálták a konzervatív politikusok. Erre mondhatta szerdán Hasszán Firuzabádi iráni hadseregparancsnok: az incidensnek meg kell mutatnia Irán erejét azoknak az amerikai kongresszusbeli "bajkeverőknek", akik nyomást akarnak gyakorolni Teheránra az egyezmény megkötése után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.