Irán nem hagy fel a rakétagyártással

Dubaj |

<p>Irán nem hagy fel azzal, hogy védelmi célból rakétákat állítson hadrendbe, ezzel semmilyen nemzetközi megállapodást nem sért meg - jelentette ki az iráni állami televízióban vasárnap sugárzott beszédében Haszan Róháni iráni elnök.</p>

"Bármilyen fegyvert elő fogunk állítani, fel fogunk halmozni és fel is fogunk használni, hogy megvédjük magunkat" - szögezte le Róháni.

Róháni nem sokkal az után szólalt meg, hogy az amerikai képviselőház szankciókkal sújtotta Iránt ballisztikusrakéta-programja miatt. Ráadásul Donald Trump amerikai elnök október elején nem volt hajlandó aláírni a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Teherán megfelelően végrehajtja a nagyhatalmakkal és Németországgal 2015-ben kötött atomalkut nukleáris programjáról. Így arról is a kongresszusnak kell majd döntenie, hogy az Egyesült Államok részese maradjon-e a megállapodásnak.

Az iráni elnök leszögezte: az Egyesült Államok saját viselkedése miatt hiteltelenné vált, és elfelejtheti, hogy a jövőben bármilyen tárgyalást folytasson vagy megállapodást kössön bármilyen ország atomprogramjáról, amivel egyértelműen Észak-Koreára utalt.

Irán ballisztikusrakéta-kísérletekkel vonta magára a nemzetközi közösség haragját. A 2015-ös atomalku értelmében ugyanis semmilyen tevékenységet nem folytathat olyan eszközökkel, amelyek alkalmasak nukleáris töltet célba juttatására. Teherán állítja, hogy rakétái nem ilyenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?