Teherán. Irán készen áll arra, hogy megvédje magát egy esetleges amerikai támadástól – jelentette ki Reza Pardisz, az ország légierejének főparancsnoka. Szerinte az amerikai fenyegetőzések nem számítanak újnak, ezért Iránnak nincs miért félnie, mert képes szembeszállni.
Irán megvédi magát
Teherán. Irán készen áll arra, hogy megvédje magát egy esetleges amerikai támadástól – jelentette ki Reza Pardisz, az ország légierejének főparancsnoka. Szerinte az amerikai fenyegetőzések nem számítanak újnak, ezért Iránnak nincs miért félnie, mert képes szembeszállni. A főparancsnok hangsúlyozta: az iráni légierőt mozgósították, megkétszerezték védelmi képességét, és állandóan figyelik az ország légterét. Kamal Harazi iráni külügyminiszter Kofi Annan ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében visszautasította azokat a vádakat, amelyeket George Bush amerikai elnök fogalmazott meg a múlt héten a közel-keleti országgal szemben. Bush az Unió helyzetéről szóló üzenetében azzal vádolta Iránt, hogy a terrorizmust támogatja és tömegpusztító fegyvereket gyártására törekszik. A Mohammad Hatami iráni államfőhöz közel álló mérsékelt körök – miközben konzervatív riválisaikhoz hasonlóan elítélték az amerikai elnök kijelentéseit –, óvatosabb magatartást sürgettek az Egyesült Államokkal szemben a fegyveres konfliktus elkerülése érdekében. A reformpolitikusok az IRNA iráni hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozatukban hangsúlyozták: kerülni kell az olyan szélsőséges megnyilvánulásokat, amelyek veszélyeztethetik az ország biztonságát. Sürgették a kormányt, hogy diplomáciai eszközökkel oldja meg a vitás kérdéseket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.