Irán elnöke utasítást adott az urán 20 százalékosra dúsítására

Teherán |

<p>Az iráni elnök utasítást adott arra, hogy hazai centrifugákkal kezdjenek el 20 százalékosra dúsítani uránt a teheráni kutatóreaktor fűtőanyag-ellátása céljából. Mahmúd Ahmadinezsád  az állami televízió által közvetített vasárnapi beszédében jelentette ezt be, amelyet egy lézertechnikai kiállítás megnyitóján mondott.</p>

Ennek fényében megkérdőjeleződik annak a megállapodásnak a sikere, amely a Nemzetközi Atomenergia-ügynökég (NAÜ) és Irán között jönne létre különböző dúsítottságú urán cseréjéről. A NAÜ javaslata keretében Irán külföldre szállítaná 3,5 százalékosra dúsított uránkészletének nagy részét további dúsítás céljából, és 20 százalékost kapna vissza, hogy működtetni tudja vele kutatási célokat szolgáló reaktorát.
Iráni vezetők többször kijelentették, hogy ha nem jön létre a megállapodás, akkor az ország képes lesz maga is elvégezni a 20 százalékosra dúsítást.
Ahmadinezsád éppen a hét elején közölte, hogy hazája elvileg hajlandó a külföldön történő dúsításra. Az iráni külügyminiszter, Manusehr Mottaki szombaton a müncheni nemzetközi biztonsági konferencián a NAÜ vezetője jelenlétében megerősítette ezt, illetve, hogy országa hajlandó az "uráncserére". Ugyanakkor kifejtette Teherán kétségeit és elgondolásait a javaslattal kapcsolatban. Ezeket nem részletezte, de egy interjúban utalt arra: Teherán feltételeket támaszt, és mindenekelőtt a külföldön dúsítandó urán mennyiségének meghatározásába, valamint a dúsítás helyszínének kiválasztásába kíván beleszólást.
Az Egyesült Államok és Németország Mottaki szavaira reagálva úgy vélekedett, hogy Irán nem hajlandó engedményekre atomprogramját illetően.
Az iráni államfő vasárnapi bejelentése valószínűleg felbőszíti a nyugati hatalmakat.
"Adtunk nekik (a Nyugatnak) két vagy három hónapot arra, hogy megkössük a megállapodást. De újabb huzavonába kezdtek, ezért én arra kértem Dr. Szalehit, hogy centrifugákkal kezdjük el a 20 százalékos dúsítottságú fűtőanyag előállítását" - mondta a televízióban Ahmadinezsád, utalva Ali Akbar Szalehire, az iráni atomenergia-ügynökség vezetőjére. "Az ajtó azonban továbbra is nyitva áll" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?