Irán elismerte, hogy tesztelés közben felrobbant egy műholdhordozó rakétája

Teherán |

Irán első alkalommal ismerte el hétfőn, hogy felrobbant egy műholdhordozó rakétája az Imám Khomeini Űrközpontban. Ali Rabiei teheráni kormányszóvivő szerint műszaki hiba okozta a múlt  csütörtöki balesetet, amely műholdfelvételeken is látható volt.

 Rabiei egyúttal bírálta, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken a Twitteren közzétett egy fotót a robbanás helyszínéről, amelyet egy amerikai kémműhold készített.

Ez már a harmadik alkalom, hogy kudarcba fulladt egy műhold felbocsátása az űrközpontban. Januárban a Pajam, februárban pedig a Dúszti nevű műholdnak sem sikerült Föld körüli pályára állnia. Egyesek szabotázsra gyanakszanak. A szóvivő azonban cáfolta a feltételezéseket, és elmondta, hogy szakértők szerint műszaki hiba történt a tesztnél.

Műholdfelvételeken hatalmas, gomolygó fekete füst látszott az egyik rakétakilövő állomás felett, alatta az indítópad és egy rakéta elszenesedett maradványai voltak láthatóak. A környéken több járműben keletkezett kár. Az indítópadon hatalmas felirat hirdette perzsául: "Nemzeti termék, nemzeti erő."

Az iszlám köztársaság több rövid életű műholdat állított Föld körüli pályára az elmúlt évtizedben, és 2013-ban egy majmot küldött fel a világűrbe. Irán arra készül, hogy felbocsássa a Nahid-1 nevű telekommunikációs műholdat.

Az Egyesült Államok szerint a műholdtesztek megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amelyben felszólítja Iránt, hogy ne folytasson nukleáris fegyverek hordozására képes ballisztikus rakétákkal összefüggésbe hozható tevékenységet. Teherán többször leszögezte már, hogy műholdprogramja és a kapcsolódó rakétatesztek nem szolgálnak katonai célt.

Az iszlám köztársaságban jelentős változások zajlottak a fegyveriparban az elmúlt években. A nemzetközi szankciók és embargók hatására Teherán kiterjesztette a hazai fejlesztésű fegyverek körét. Ugyanakkor nyugati katonai elemzők szerint Irán gyakran túloz, ha katonai képességeiről van szó. 

Az iszlám köztársaság rakétaprogramja volt az egyik ok, amely miatt az Egyesült Államok tavaly felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Azóta elmérgesedett a viszony Washington és Teherán között. Irán júniusban lelőtt egy amerikai katonai felderítő drónt a Perzsa-öböl fölött arra hivatkozva, hogy illetéktelenül behatolt légterébe. Az Egyesült Államok szerint az incidens nemzetközi légtérben történt a Hormuzi-szoros fölött.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?