Külföld

Indonézia hétkonténernyi szemetet küldött vissza Franciaországba és Hongkongba

Indonézia hétkonténernyi tiltott hulladékot küldött vissza Franciaországba és Hongkongba - közölte egy helyi tisztségviselő kedden.
MTI

2019. július 30. 11:24

indonézia
- TASR/AP-felvétel

A konténerek háztartási és műanyagszemetet, valamint veszélyes hulladékot tartalmaznak, amelyek sértik az importra vonatkozó szabályokat - tudatták indonéziai vámosok. A rakomány hétfőn hagyta el az országot. Hét konténer Hongkongba, kettő pedig Franciaországba tart.

Az indonéziai hatóságok további 42 konténernyi tiltott hulladék visszaküldését tervezik az Egyesült Államokba, Ausztráliába és Németországba. Jakarta júniusban öt, szeméttel teli konténert szállított vissza az Egyesült Államokba, júliusban pedig Ausztráliába küldött vissza nyolc konténert.

A térség fő hulladékimportőre korábban Kína volt, ám Peking - környezetvédelmi okokra hivatkozva - tavaly bejelentette, hogy nem vesz át több műanyaghulladékot. A kínai döntés után megnőtt a szemétexport a térség többi államába, azonban - részben a közfelháborodás miatt - nemrég Indonézia mellett Malajzia és a Fülöp-szigetek is leszögezte: többé nem kíván lerakóhelyet biztosítani az iparosodott országokból érkező szemétnek.

Indonéziai környezetvédelmi csoportok már korábban is sürgették a kormányzatot, hogy szigorítson a műanyaghulladék importjáról szóló rendeleteken.

2018-ban Indonézia 320,4 millió kilogramm műanyaghulladékot importált, míg ez a szám az ország kereskedelmi minisztériumának adatai szerint 2017-ben csak 128,8 millió volt.

A Fülöp-szigetek májusban hozzávetőleg hetven konténernyi szemetet szállított vissza Kanadába, amelyet a Chronic Plastics nevű, azóta megszűnt, ontariói székhelyű vállalat vitt a szigetországba öt éve. A vállalat akkor azt állította, hogy a konténerek újrahasznosítható műanyagot tartalmaznak, ám ez nem volt igaz.

Évente körülbelül 300 millió tonna műanyaghulladék keletkezik a világon. A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint ennek nagy része szeméttelepeken és a tengerekben végzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Megszületett a Brexit-megállapodás

Vezetői engedély nélkül, részegen okozott balesetet egy férfi a Galántai járásban

Bugár: Nem jártam a Gorilla-ügyhöz kötődő lakásban

Fico: A Smernek semmi köze a Gorillához

Pályázati forrásokból fejleszt Párkány

Dobogós helyen az inflációnk

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!