Idén először beszélt egymással az amerikai és kínai elnök

joe biden k

Több amerikai kormánytag pekingi utazásáról, valamint alacsonyabb szintű amerikai-kínai egyeztetésekről is megállapodott Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök idei első telefonos megbeszélésén.

A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető egyetértett országaik közötti kommunikációs csatornák nyitva tartásában a magas szintű diplomácia és munkacsoportok révén. Ennek részeként Jannet Yellen pénzügyminiszter, valamint Antony Blinken külügyminiszter is Kínába látogat – áll a közleményben.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Joe Biden a két ország közötti vitás kérdéseket érintve hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is megteszi a szükséges lépéseket a fejlett amerikai technológia védelmében, annak megakadályozására, hogy azokat az amerikai nemzetbiztonság gyengítésére használják fel. A megbeszélésen szóba kerültek a TikTok korlátozására irányuló amerikai törvényhozási lépések is.

Joe Biden aggályait hangoztatta az orosz védelmi ipar számára nyújtott kínai támogatása, valamint annak európai és transzatlanti biztonságra gyakorolt hatásai miatt.

Az amerikai és kínai elnök legutóbb tavaly novemberben személyesen tárgyalt Kaliforniában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?