Húszéves a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége

Prága |

<p>Nagyszabású ünnepi ülésen emlékeztek meg szombaton Prágában a Cseh Köztársaságban élő magyarok legnagyobb szervezete, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) megalakulásának 20. évfordulójáról.</p>

Rákóczi Anna, a szövetség elnöke köszönetet mondott a cseh és a magyar állami szerveknek, hogy támogatják a CSMMSZ működését, s hangsúlyozta: az a tény, hogy a szövetség immár 20 éves, legfőképpen a tagok munkájának az érdeme.
"Budapesten nagyra értékeljük a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének 20 éves tevékenységét. Nekik is köszönhető, hogy az itt élő, nem is olyan kis létszámú magyar közösség a mai napig őrzi nyelvét ragaszkodik kultúrájához. Ismerjük a Prágai Tükör igényes számait" - írta üdvözlő levelében Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, s biztosította a CSMMSZ-t arról, hogy továbbra is számíthatnak a magyar kormányzat támogatására.
Az 1990. február 24-én alakult magyar szövetség küldetésének fő célját a csehországi magyarok összefogásában, az anyanyelv, a nemzeti hagyományok és a nemzeti öntudat ápolásában és fejlesztésében jelölte meg. A programnyilatkozat leszögezi, hogy a CSMMSZ nem politikai szervezet, s napi politikával nem kíván foglalkozni.
"Visszaemlékezve az akkori célkitűzéseinkre, elfogadott programunkra és alapszabályunkra, elemezve azokat, nem kis meglepetésünkre megállapíthatjuk, hogy azok az idő folyamán alig változtak. Örömmel nyugtázhatjuk tehát, hogy az alapok, amelyekre képletesen mondva építettük szervezetünket, szilárdak és időtállóak" - jelentette ki Csémy Tamás, a CSMMSZ első elnöke.
Ma a magyar szövetségnek mintegy 700 tagja van. Alapszervezet működik Brünnben, Lovosicében, Ostravában, Olmützben, Pilsenben, Prágában és Teplicében. A csehországi magyarok létszáma a legutóbbi (2001) népszámlálás szerint majdnem 15 ezer fő.
A csehországi magyarok döntő többsége szlovákiai származású, így az ünnepségen részt vett a Csemadok és a Szövetség a Közös Célokért szervezet képviselője is.
Az ünnepség előtt a csehországi magyar szervezetek, a prágai magyar nagykövetség, a magyar kulturális intézet és a szlovákiai vendégek az 1948/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmával megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc emléktábláját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?