Húsz bányászt keresnek egy kínai bányarobbanás után

Peking |

<p>Legalább 13 bányász meghalt, húsz másik pedig eltűnt egy bányarobbanásban Kína délnyugati részén, Csungkingben - közölte kedden a kínai állami média.</p>

A robbanás helyi idő szerint hétfő délben történt. Az eltűnt bányászok 24 órája vannak a mélyben - jelentette a kínai állami hírügynökség, amely arról is beszámolt, hogy korábban 15 halottról érkezett hír, de ezt hivatalos helyről pontosították.

Csungking polgármester-helyettese elmondta: a legutolsó reménysugárig dolgozni fognak, hogy az eltűnt húsz bányász épségben kerüljön elő.

A mentőakcióban több mint 400 ember vesz részt. Több mint 20 mentőautó áll készen a segítségnyújtásra.

Egy helyi paraszt, aki a bányától mintegy 500 méterre dolgozott a földeken, a Hszinhua kínai hírügynökségnek arról számolt be, hogy durranást hallott, és érezte, hogy a lába alatt remeg a föld. A bányavállalat egyik csörlőkezelője azt mondta: a lökéshullám ledöntötte a lábáról.

Összesen harmincöten voltak a szénbánya tárnájában, amikor a robbanás bekövetkezett. Ketten sértetlenül kijutottak - írja a kínai hírügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?