Hurghadai utas: el nem tudom mondani, mit éltünk át

Hurghada |

<p>El nem tudom mondani azt az érzést, állapotot, amit átéltünk –  mondta el a közmédia hírstábjának nyilatkozva Vas László, a tragikus hurghadai buszbaleset egyik utasa kedden.</p>

A busz este hatkor indult a hurghadai reptérre, a parkolóban három autóbusz állt, ő az elsőre szállt fel. A busz jobb oldalára ült, mert – mint megjegyezte – "ott volt hely".
"Elindultunk, nem mentünk  8-10 percet sem, amikor éreztük, hogy a busz megbillent. Egyszer mintha visszajött volna az úttestre, majd a második billenésnél a busz eldőlt a bal oldalára, hát onnantól kezdve már-már el nem tudom mondani azt az érzést, állapotot, amit átéltünk" – mondta.
Vas László – akinek a csuklója tört el – elmondta, hogy nem nagyon tudtak egymásról a baleset pillanatában, mindenki átesett a busz bal oldalára, egymásra. Hozzátette: gyereksírás, felnőttsírás is hallatszott, majd nála "filmszakadás történt", és nem emlékszik a részletekre.
Vas László egy nagyjából 30 fős búvárcsapattal érkezett Hurghadára.
"Tulajdonképp végeztünk a tervezett turnénkkal, mentünk volna haza tele élménnyel, és hát ez történt velünk…" – mondta megviselten.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ő gyorsnak találta-e azt, ahogy a busz haladt, Vas László így válaszolt: ez relatív, az én véleményem az, hogy az itteni közlekedésnek megfelelően közlekedett a busz.
Hozzátette: nem volt kirívó a busz vezetőjének a viselkedése, nem volt feltűnő a közeg, mert itt eleve mindenki a mi vezetési morálunkhoz képest szokatlan stílusban vezet. Gyorsan haladtak, de ezt nem találta kirívónak.
Vas László elmondta azt is, hogy  nem emlékszik a részletekre, "filmszakadás" történt nála, miután kimásztak a járműből. Felidézte, hogy mentőkre, tűzoltókra emlékszik, meg arra, hogy személyautók, buszok állnak meg nekik segíteni, részt venni a mentésben.
"Nekem a csuklóm tört el, de ez a kisebbik bajom, lelkileg nagyon megviselt" – mondta megtörten. "Láttam a társaimat, barátaimat, gyerekeket, felnőtteket, ismeretlen embereket, de magyarokat, akik hozzátartozóikat keresték, próbálták kihúzni őket a buszból" – fogalmazott. Hozzátette: "el nem tudom mondani, milyen érzés kering bennem".
Vas Lászlót három másik társával együtt az egyiptomi rendőrség kíséretével visszavitték a baleset után a szállodájukba a csomagjaikkal együtt. Kipakoltak, majd elvitték őket a Best Reisen orvosi ügyeletére, ahol megvizsgálták őket.
"Sajnos tudjuk, barátaink, búvártársaink közül többen meghaltak, hozzátartozóik közt is van halott" – mondta Vas László.
A kérdésre, hogy a baleset után megfelelően törődtek-e velük, Vas László így válaszolt: az egyiptomi egészségügy "hibátlanra vizsgázott", nem tapasztaltak semmi kirívóan negatív dolgot, megfelelően ellátták őket, segítőkészek voltak velük.
A férfi köszönetet mondott az őket segítő, az egyiptomi üdülőtelepülésen nyaraló és dolgozó magyaroknak is. Külön szólt arról is, hogy az egyik konzul a baleset másnapjának délelőttjén személyesen kereste fel őket, hosszan elbeszélgettek, hogy mi a teendő, ha nincs meg a poggyászuk, útlevelük. "Maximálisan kiálltak értünk" – mondta.
Vas László és a három másik, a szállodába visszaszállított utas szerda reggel utazhat vissza Magyarországra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?