Hosszúra nyúlt Ferenc pápa és Erdogan török elnök megbeszélése

pápa erdogan
Vatikánváros |

Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban hétfőn. 

Sajtóinformációk szerint  a pápa és Erdogan Szíria helyzetéről, a migrációs válságról, az iszlamofóbiáról és a rasszizmusról is tárgyalt. További tájékoztatást egyelőre egyik fél sem adott. 

A török elnök tíz perces késéssel érkezett meg a zárt ajtók mögött tartott találkozóra, amelyen rajtuk kívül csak két tolmács vett részt. A több mint ötven perces megbeszélés jóval túllépte az államfők számára a vatikáni protokollban előírt időt. 

A török elnököt kísérő 16 fős delegációban hét nő is volt, négyen kendővel fedték fejüket. Ferenc pápa a többi között egy olyan érmét ajándékozott a török elnöknek, amelyen a béke angyala a "háború ördögét" pusztítja el. Erdogan elnök Isztambul látképét nyújtotta át a pápának, valamint Dzsalál ad-Dín Rúmi 13. századi szunnita muzulmán teológus könyveit. 

Recep Tayyip Erdogant Pietro Parolin szentszéki államtitkár is fogadta. 

A török elnök és kísérete felkereste a Szent Péter-bazilikát, amelyet a Szent Péter térrel és a Vatikán egész környékével teljesen lezártak rómaiak és turisták előtt is, ami ritkán fordul elő.

Erdogant délután Sergio Mattarella olasz államfő, majd Paolo Gentiloni kormányfő fogadja.

Erdogan római látogatásán fokozott biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe: 3500 katona és rendőr vigyázza a török elnököt, aki 30 járműből álló konvojjal mozog Rómában. Az épületek tetején mesterlövészek helyezkedtek el. Róma központjában hétfőn betiltották a tüntetéseket. Az Olaszországban élő kurdok a velencei Szent Márk téren rendeztek megmozdulást. 

Erdogan egyetlen kérését utasították csak el az olasz hatóságok: azt, hogy a Mattarella olasz elnökkel tartandó ebéden a török elnök ételkostolója egyen először az Erdogannak felszolgált fogásokból.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?