Horvátország újabb gazdaságélénkítő csomag bevezetését tervezi

koronavírus Horvátország

Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására – közölte kedden Andrej Plenković horvát kormányfő sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: az első intézkedés a rövidített munkaidőre vonatkozik. Az eddigi ötven százalékról hetven százalékra csökkenthető a munkaidő, az állam által támogatott bérkompenzáció pedig 2000 kunáról  2800 kunára emelkedik.

A második intézkedés a mikro-, kis- és közepes vállalatok támogatja.

Ezen vállalatok dolgozói 2000-től, legfeljebb 4000 kunáig terjedő fizetést kapnak az államtól attól függően, hány százalékkal esik vissza a munkáltató forgalma a tavalyi évhez képest – magyarázta a kormányfő, hozzátéve, hogy a vállalatok mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is. A támogatásokat azok a cégek vehetik igénybe, amelyeknek legalább 40 százalékkal esik vissza a forgalma.

A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk.

A kormányfő jelezte: a gazdaságélénkítő csomag értéke 300-350 millió kuna, a támogatásokat pedig december 31-ig lehet igénybe venni.

Emlékeztetett továbbá, hogy ebben az évben a munkahelyek megőrzésére 6,85 milliárd kunát költött az állam, az év végéig pedig az összeg meghaladja a 7,2 milliárd kunát.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint egy nap alatt 890-nel nőtt és elérte a 26 863-at az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 382-re nőtt. Kórházban 574 beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.

A szomszédos Szlovéniában a kormány által kedden közzétett adatok szerint hétfőn 794-gyel 14 472-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Két beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 123-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 313-an vannak kórházban, közülük 56-ot ápolnak intenzív osztályon.

Az országban éjféltől éjszakai kijárási tilalom lép életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?