Egymillió dollárt kap egy idős ausztrál férfi, akit ötven éve molesztáltak szerzetesek

Perth |

Egymillió ausztrál dollár kárpótlást kap egy ausztráliai ír katolikus rendtől egy halálosan beteg, 74 éves férfi, akit ötven évvel ezelőtt, még gyerekkorában molesztáltak pedofil szerzetesek.

Paul Bradshawnak csütörtökön kellett volna tanúskodnia egy Nyugat-Ausztrália állambeli bíróságon az Ír Keresztény Testvérek nevű rend három szerzetese által elkövetett bűntények ügyében, de peren kívül sikerült megegyeznie a rend jogi képviselőivel. A bűncselekmények az ötvenes-hatvanas években történtek, a rend által működtetett árvaházakban, és az elkövetők már mind meghaltak.

Bradshaw a  rákbetegség utolsó stádiumában van, orvosok szerint hat hónapja van még hátra. Ő a régmúltban elkövetett pedofil bűntények első olyan kárvallottja, aki jóvátételért folyamodott, miután nemrég hatályba lépett Nyugat-Ausztráliában egy törvény, amely kimondta az effajta bűntények elévülhetetlenségét.

Paul Bradshaw elsírta magát, miután kilépett a bíróság épületéből, azt mondta, hogy most már békében hal meg, megkönnyebbülést érez amiatt, hogy családja megkapja a jóvátételként neki járó összeget az ő szenvedéseiért. Azt mondta, hogy nem a pénzről szólt a küzdelme, csak bocsánatkérést akart elérni, és ezzel meg is elégedett volna.

Bradshaw ügyvédje, Michael Magazanik szerint az árvaházak mágnesként vonzották a beteges hajlamú szerzeteseket, mert a molesztált gyerekeknek nem voltak szüleik, akikhez segítségért fordultak volna, és az intézet falain kívül sem kaptak védelmet. Magazanik szerint Bradshaw még gyerekként kétszer is panaszkodott az őt bántalmazó szerzetesekre, de nem vették komolyan. Miután elhagyta az árvaházat, bírósághoz fordult, de hazudozónak mondták, és elmegyógyintézetbe küldték. A kilencvenes években Bradshaw részt vett a vele erőszakoskodó szerzetesek egyikének bírósági eljárásán, de az apát elleni vádakat ejtették, és hagyták büntetlenül meghalni.

Ausztráliában a katolikus egyház tagjai alkotják a legnagyobb hívő közösséget. A katolikus egyház májusban a nem kormányzati szervezetek közül elsőként kötelezte el magát, hogy részt vesz a molesztált gyerekek megsegítésére létrehozott 3,8 milliárd ausztrál dolláros jóvátételi programban. Hírügynökségek ezzel összefüggésben emlékeztetnek Philip Edward Wilson adelaide-i római katolikus érsek esetére, akit július elején egy év házi őrizetre ítéltek gyermekmolesztálás eltussolása miatt. Ferenc pápa július végén elfogadta az érsek lemondását. Szintén egy ausztráliai bíróságon kell védekeznie George Pell bíborosnak, akit azzal vádolnak, hogy tudomása volt a hetvenes években papok által elkövetett pedofil erőszakról, de eltussolta őket. Pell bíboros 2014 óta a vatikáni pénzügyi reformokért felelős Gazdasági Titkárságot vezette, ebből a tisztségéből a pápa ideiglenesen felfüggesztette, és ezután visszatért Ausztráliába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?