Donald Trumpot hamisan jelölhették Nobel-békedíjra

Trump
Oslo |

Donald Trump amerikai elnököt hamisan jelölhették az idén Nobel-békedíjra - adta hírül a Nobel-bizottság titkára.
 

"Alapos okunk van arra, hogy úgy véljük, hamis a jelölés" - mondta kedden este Olav Njolstad az NRK norvég közmédiának a nélkül, hogy felfedte volna a kételkedés okát.

Február elején erősítette meg Trump jelölésének hírét Henrik Urdal, az oslói Békekutató Intézet igazgatója a norvég Nettavisen című honlapnak.

Trump immár harmadszor jelölt, 2016 óta folyamatosan felterjesztik. Az indoklás idén is ugyanaz, nevezetesen, hogy Trump alapelve: "erővel a békéért" (peace through strength). 
 

A jelölő személye nem ismert. Nobel-békedíjra bárkit lehet jelölni, de azok köre, akik jelölhetnek, korlátozott. Ide tartoznak a kormánytagok, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok. 

A bizottság azt ajánlja mindenkinek, hogy ne hozza nyilvánosságra jelöltje nevét. A listát ötven évre lepecsételik. Ez az ajánlás azonban nem kötelező hatályú, sok név megjelenik a sajtóban.

Az idén 217 személyt és 112 szervezetet terjesztettek fel a díjra. Eddig csak egyszer volt még népesebb a jelöltek mezőnye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?