Hónapokig tervezte a vérengzést a müncheni merénylő

Berlin |

<p>A müncheni lövöldözés elkövetője valószínűleg már egy éve tervezte a vérengzést, és megfogalmazott egy kiáltványt is - közölték a nyomozás vezetői vasárnap a bajor tartományi fővárosban.</p>

A 18 éves német-iráni kettős állampolgár tavaly felkereste az elkövetővel együtt 16 halálos áldozatot követelő winnendeni ámokfutás helyszínét, és ezután kezdhetett hozzá a vérengzés kiterveléséhez - hangzott el a müncheni ügyészség, a városi rendőrség és a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) közös sajtótájékoztatóján.

Az elkövető számítógépén találtak egy kiáltványt, a szöveg elemzése még nem ért véget - közölték.

Breivik lehetett az egyik "példakép"

A Münchenben született és nevelkedett fiatalember holmijai között és adathordozóin számos anyagot - újságcikkeket, könyveket - találtak ámokfutásokról. Foglalkozott a norvég Anders Behring Breivik 77 halálos áldozatot követelő ámokfutásával is, amelynek ötödik évfordulóján, pénteken vérengzett Münchenben, de a korábbi közlésekkel ellentétben nem találták meg nála a Breivik-féle 1500 oldalas kiáltványt. Azonban az adathordozók vizsgálatával nem végeztek, több terabájt anyagot kell még átnézni.

Egyelőre nem tudni, hogy az elkövető miért éppen München északi részén, az Olympia bevásárlóközponttal (OEZ) szemben lévő gyorsétteremben kezdett lövöldözni, de az biztosnak tűnik, hogy tettének nincsenek politikai vonatkozásai és áldozatait nem célzottan, hanem véletlenszerűen választotta ki.

Egy 15 éves magyar fiút is agyonlőtt

A környék lakossági összetételéből is adódik, hogy a gyorsétteremben mindig vannak "migránsgyerekek" - mondta Robert Heinberger, az LKA vezetője.

Az elkövető 9 embert lőtt agyon, többnyire Münchenben vagy a környéken élő kiskorú bevándorlókat, köztük egy 15 éves magyar fiút. A lövöldözés után végzett magával.

Öt áldozat holttestére a gyorsétteremben találtak rá, kettőre a gyorsétterem előtt, egyre egy közeli üzlet előtt, egy másikra pedig az OEZ-ben bukkantak.

Az elkövető igyekezett minél több embert a gyorsétterembe csábítani egy közösségi portálon nyitott hamis - egy valódi személy nevével, fényképével visszaélve létrehozott - profil révén szétküldött üzenetekkel. A nyomozás előzetes megállapításai alapján az áldozatok között nincs olyan ember, akikkel kapcsolatban állt a közösségi portálon.

Az ámokfutó a saját életét kioltó fejlövéssel együtt 57 lövést adott le. Fegyvere egy színpadi kelléknek használt, lövedék kilövésére alkalmatlanná tett fegyverből használható lőfegyverré visszaalakított pisztoly volt. 

A fegyvert az internet darknet néven ismert, főleg bűnözők által használt részén szerezhette be, erre utal egy, a darkneten folytatott üzenetváltása. Arra utaló nyomokat is találtak, hogy nagyon sokat játszott belső nézőpontú - a játékteret a játékos szemszögéből ábrázoló - erőszakos online játékokkal, mindenekelőtt a Counterstrike nevű játékkal, ami a nyomozás vezetői szerint nem szokatlan ámokfutóvá váló embereknél.

Szociofóbiában szenvedett

Az előzetes adatok szerint az elkövető szociofóbiában (bizonyos szociális, nyilvános helyzetekben fellépő szorongás) szenvedett. Tavaly nyáron hosszabb ideig egy kórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriai osztályán feküdt, és a vérengzést megelőző időszakban gyógyszeres kezelés alatt állhatott. Azt egyelőre nem tudni, hogy szedte-e a gyógyszereket. Előfordulhat, hogy megszakította a kezelést, ami hozzájárulhatott az ámokfutáshoz vezető lelkiállapot kialakulásához.

A sajtótájékoztatón a többi között azt is elmondták, hogy az elkövetőt 2012-ben bántalmazták iskolatársai, akik ellen testi sértés miatt eljárás indult. Nem tudni, hogy ez a sérelem milyen kapcsolatban van az ámokfutással, az viszont biztos, hogy bántalmazói nincsenek az áldozatok között. Sok további részletet nem sikerült még tisztázni. Az ámokfutó a szüleivel lakott, de ők nincsenek kihallgatható állapotban.     

Az ügy feltárásán az LKA és a müncheni ügyészség több mint 70 munkatársa foglalkozik.

SZLOVÁKIÁBÓL SZÁRMAZÓ FEGYVERREL GYILKOLHATOTT A MÜNCHENI ÁMOKFUTÓ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?