Holttestek, harag és könnyek Ankarában

Ankara |

<p>Aszfalton heverő holttestek sokasága, több száz méteren keresztül vér midenütt, sikolyok, könnyek - délelőtt 10 óra után 4 perccel, a legalább 86 halálos áldozatot követelő kettős merénylet után Ankarán a borzalom lett úrra - írta helyszíni riportjában az AFP francia hírügynökség.</p>

A török főváros központi pályaudvara előtt aktivisták százai gyülekeztek, hogy részt vegyenek a kurd ügyet támogató baloldali mozgalmak felhívására tartandó nagyszabású béketüntetésen. "Először egy kisebb robbanást hallottunk, majd néhány másodperccel később egy hatalmasat, és kitört a pánik" - mesélte Ahmet Onen 52 éves nyugdíjas, mielőtt zokogó feleségével elsietett volna a helyszínről. "Láttam a földön egy férfit, akinek a lábát tépte le a detonáció. Láttam egy letépett kart is az aszfalton "- mondta el a 18 éves Sahin Bulut, egy másik szemtanú, az Isztambuli Mérnökök Szövetségének tagja, aki szintén a tüntetésre készült. Két órával a robbanások után golyóálló mellényes, gépfegyveres rendőrök zárták le a környéket, ahová csak a fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők léphettek be, a legkisebb törmelék után is átfésülve a talajt. Kissé távolabb több holttest feküdt az aszfalton, a tüntetést kezdeményező Demokratikus Néppárt (HDP), a legerősebb kurdbarát török párt, illetve más pártok, civil szervezetek és szakszervezetek zászlóival letakarva.  A mentők üvöltő szirénával robogtak a sebesültekkel az ankarai kórházakba. A legfrissebb, nem végleges adatok szerint 186 ember sebesült meg, közöttük többen nagyon súlyosan. A törmelék és holttestek között számos acélgolyó hevert a földön: ilyeneket használnak, hogy fokozzák a robbanószerek hatását. "Voltak, akik azonnal meghaltak, mások nagyon súlyosan megsebesültek. Valóságos mészárlás volt" - mondta egy szintén a tüntetésre érkezett, harmincas éveiben járó ügyvéd, aki nevének elhallgatását kérte. Emberi hús és puskapor szagát lehetett érezni a főpályaudvar körül. A tragédia helyszínen sokat a családtagjaikat keresték. Egy körmeit rágó fiatalember minden arra járót faggatott: "Látta őt? Látta őt? Gökhannak hívják, velem volt" - kérdezősködött megszállottan. "Látni akarom! Látni akarom!" - üvöltött arrébb egy kurd népviseletbe öltözött nő, hozzátartozóját keresve. A rendőrség kitaszigálta a lezárt területről.  A sokkos túlélők dühösek. Sokan a rendvédelmi szerveket okolják, hogy nem gondoskodtak a nagygyűlés biztonságáról. "A gyülekezési pontra érkezett egyetlen tüntetőt sem motoztak meg a rendőrök" - mondta Ahmet Onen. Egy csoport tüntető a rendőrfőnököt szidalmazta, aki arra utasította az embereit, hogy a levegőbe lőve szorítsák vissza őket. "Soha életemben nem láttam még ilyet" - ismerte be egy rendőr a tüntetők által feldúlt rendőrautók előtt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?