Holttestek hevernek az utcákon, kolera és vérhas terjed az emberek között Mariupolban

azovsztal mariupol
Mariupol |

Vadim Bojcsenko polgármester figyelmeztetett, az elmúlt napokban több tucatnyi fertőzöttet azonosítottak, így félő, hogy akár egy helyi kolerajárvány is kialakulhat.

Mariupol polgármestere szerint horrorfilmbe illő állapotok uralkodnak a városban: a csatornarendszer nem működik, a polgárok nem tudnak ivóvízhez és gyógyszerekhez jutni, a háborúban életüket vesztett emberek holttestei még mindig az utcákon hevernek.

Kolera és vérhas terjed a lakosok között, a várost kénytelenek voltak karantén alá zárni.

Bojcsenko elmondta, mivel az oroszok lerombolták a kórházakat, és kivégezték az orvosokat és az ápolókat, így senki sem maradt, aki a fertőzötteket kezelni tudná.

A polgármester hozzátette, azért nincs bizonyíték arra, hogy bárkit is kolerával diagnosztizáltak volna, mert a kórház jelenleg nem működik, ám minden jel arra utal, hogy egyre több a beteg lakos.

Bojcsenko közölte, a fertőző járványok kitörésével több ezer mariupoli lakos halhat meg. Kiemelte, az is komoly problémát jelent, hogy kevés az ivóvíz, a kutakat pedig az elesett katonák és a háborúban életüket vesztett emberek holttestei szennyezték be.

(bbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?