Hollandia a „skandináv modell” alapján állíthatja vissza a sorkatonaságot

Hollandia katona

A holland védelmi minisztérium skandináv típusú sorkatonai rendszer bevezetését fontolgatja a hadsereg létszámhiányának megoldására – írta a Dutchnews hírportál pénteken.

A holland hadseregben jelenleg mintegy 9000 betöltetlen hely van, ami az összes munkahely egynegyedét jelenti a katonaságnál. A hírportál szerint Christophe van der Maat védelmi államtitkár érdeklődését különösen a svéd sorkatonasági minta keltette fel. A svéd védelmi minisztérium évente négyezer 18 éves fiatalt hív be kiképzésre, akik közül többen önként jelentkeznek, de vannak, akiket besoroznak. A fiatalok 11 hónapos alapkiképzést kapnak, és később szükség esetén behívhatók. Norvégiában hasonló rendszer működik – írta a Dutchnews.

A holland médiának a védelmi minisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ilyen típusú rendszer bevezetéséről egyelőre konkrét tervek nincsenek, a tárca egyelőre információkat gyűjt arról, hogy hogyan működik a skandináv modell. A De Telegraaf című holland napilap azt írta, hogy ha a kormány ezt a rendszert vezeti be, akkor először a kiképzőszemélyzet hiányát kell megoldania.

Hollandiában 1997-ben hivatalosan felfüggesztették a kötelező sorkatonai szolgálatot. 1991 és 1996 között a holland fegyveres erők fokozatosan megszüntették sorkatonai állományukat, és önkéntes haderővé alakultak át. Az utolsó sorkatonákat 1995-ben hívták be, majd 1996-ban leszerelték őket. Az országban a jelenlegi rendszer szerint a 17 évüket betöltött fiúk és lányok értesítést kapnak, hogy felvették őket a szolgálati nyilvántartásba. Negyvenötödik életévük betöltése előtt bármikor hadba állíthatók, amennyiben Hollandia háborúba lépne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?