Hivatalos látogatást kezd szerdán Németországban a brit uralkodó

Berlin |

<p>Hivatalos látogatást kezd szerdán Németországban a brit uralkodó, II. Erzsébet a nap folyamán találkozik Joachim Gauck német elnökkel és Angela Merkel kancellárral is.</p>

A 89 éves királynő kedd este érkezett meg férjével, a 94 éves Fülöp edinburghi herceggel Berlinbe, ahol a német hadsereg díszőrsége díszsorfallal és 21 puskalövéssel köszöntötte az uralkodópárt.    II. Erzsébetet Joachim Gauck hívta meg Németországa, hozzá vezet majd első útja is a német fővárosban. Az államfő hivatalából az uralkodói pár hajón megy át Merkel kancellárhoz, és a kormányfővel való találkozót követően koszorút helyez el a Neue Wache háborús emlékműnél.    Szerda este Gauck állami banketten látja vendégül az uralkodót a berlini Bellevue-palotában. A német kormány erre a rendezvényre - meglehetősen szokatlan módon - David Cameron brit miniszterelnököt is meghívta, és a banketten Angela Merkel is jelen lesz. Merkel szerda késő délután Cameronnal is különmegbeszélést folytat, uniós kérdésekről tárgyalnak majd.     A mostani II. Erzsébet ötödik németországi állami látogatása azóta, hogy 63 évvel ezelőtt trónra lépett. Először éppen ötven éve, 1965-ben - húsz évvel a II. világháború után -, majd 1978-ban, 1992-ben és 2004-ben járt Németországban.    Az uralkodói pár Joachim Gauck államfő kíséretében a héten felkeresi Frankfurtot is, utazásuk utolsó napján, pénteken pedig ellátogatnak a brit hadsereg által 1945 áprilisában felszabadított egykori bergen-belseni koncentrációs tábor helyszínére, ahol koszorút helyeznek el az áldozatok emlékművénél.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?