Hillary Clinton először kampányolt együtt alelnökjelöltjével

Washington |

<p>Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje először kampányolt együtt szombaton alelnökjelöltjével, Tim Kaine-nel.</p>

A floridai metropolisz, Miami Nemzetközi Egyetemén tartotta első közös kampánygyűlését Clinton és Kaine. Az alelnökjelölt már első szavaival megnyerte magának a résztvevők rokonszenvét. "Bienvenidos a todos!" - köszöntötte spanyolul az egybegyűlteket, akik hangos éljenzéssel fogadták a gesztust. Kaine számára fontosabb a cselekvés, mint az, hogy az újságok címlapjain szerepeljen - húzta alá Hillary Clinton alelnökjelöltjét bemutatva. Tim Kaine "mindazt megtestesíti, amit Donald Trump és Mike Pence nem" - fogalmazott Hillary Clinton a Republikánus Párt elnökjelöltjére és annak alelnök-jelöltjére utalva, hozzátéve, hogy Tim Kaine "alkalmas és készen áll arra, hogy már az első napon érdemi munkát végezzen". "Szeretek jó ügyekért harcolni" - mondta beszédében az 58 éves Kaine, amikor röviden felidézte a hallgatóságnak az eddigi politikai pályafutását. Beszédében érintette a Clinton számára kedves kampánytémát, a gazdaságot is. "Az amerikai gazdaság mindenki, és nem csak a felső tízezer javára fog működni" - mondta, s beszédében időnként spanyol nyelvre váltott, tekintettel arra, hogy Floridában rendkívül magas a spanyolajkúak lélekszáma. Ez a réteg fontos szavazótábora mindkét pártnak. Hillary Clinton pénteken este Twitter-üzenetben jelentette be, hogy Tim Kaine lesz az alelnökjelöltje. Kampánya hivatalos közlése szerint huszonnégy politikussal - köztük Elizabeth Warren szenátorral, Tom Vilsack agrárminiszterrel, és Tom Perez munkaügyi miniszterrel is - tanácskozott, mielőtt a döntést meghozta. Kaine volt az egyetlen, akivel kétszer is tárgyalt, New York melletti villájába meghívta Kaine-t és a feleségét, Anne Holtont, aki jelenleg az oktatási tárca vezetője a virginiai kormányban. A döntő vacsorán jelen volt Bill Clinton volt elnök, valamint a Clinton-házaspár lánya és veje is. Amerikai sajtóértesülések szerint a virginiai politikus élvezi Bill Clinton volt elnök bizalmát is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?