Heves harcok dúlnak Palmüra ókori romváros közelében

Bejrút |

<p>Még mindig heves harcok dúlnak a kormányerők és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei között az UNESCO világörökségi listáján szereplő, kelet-szíriai Palmüra romváros közelében - közölte vasárnap egy ellenzéki szervezet.</p>

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport beszámolója szerint a szélsőségesek és a biztonsági erők továbbra is egymás állásait lövik a körzetben, miután az IÁ az előző napon elfoglalta a romvárosáról híres kelet-szíriai Tadmur oázisváros északi részét. A harcoknak legalább huszonkilenc lázadó és negyvenhét katona esett áldozatául.

Homsz tartomány kormányzója szombat este azt közölte, hogy a kormányhadseregnek sikerült feltartóztatnia a szélsőségesek előrenyomulását, az Iszlám Állam egységei ezért erősítést kértek a szervezet szíriai fellegváraiból, Deír-ez-Zór tartományból és az attól északra található Rakka városból.

"Megtettük a szükséges előkészületeket, hogy biztosítani tudjuk a városból meginduló esetleges tömeges menekültáradat humanitárius ellátását" - tette hozzá Talal al-Barázi. Az IÁ által csütörtökön ostrom alá vett Tadmurnak elmondása szerint mintegy 70 ezer lakosa van.

A Tadmurtól fél kilométerre délnyugatra elterülő, romjaiban is impozáns látványt nyújtó Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem központjaként szolgált, a karavánok számára hosszú évszázadokon "a sivatag mátkája" volt.

Az Iszlám Állam terrorszervezet a közelmúltban több olyan videofelvételt is közzétett az interneten, amelyen harcosai történelmi emlékhelyeket semmisítenek meg. Az iraki Moszul, Nimrúd és Hatra városokban az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemlékeket pusztítottak el, a szintén iraki Horszábád körzetében pedig asszír építészeti maradványokat dúlták szét. Emiatt sokan attól tartanak, hogy Palmürában is súlyos rombolást végezne az IÁ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?