Heves esőzések Kínában, legkevesebb 15 halott

Peking |

<p>Legkevesebb tizenöten meghaltak, és több mint 400 ezer embert ki kellett telepíteni Kína középső és délkeleti részén, ahol a napok óta tartó viharos esőzések jelentős áradásokat okoztak - jelentette vasárnap az Új Kína hírügynökség.</p>

Kuanghszi (Guangxi) autonóm területen több mint 140 ezer embert költöztettek el lakóhelyéről, és 62 iskolát elöntött a víz. A terület egyes folyóin utoljára 1998-ban volt ilyen magas a vízszint, akkor az esőzéseket követő áradások 3600 ember életét követelték - emlékeztetett rá a CCTV központi televízió.
    A mostani árvíz áramszüneteket okozott, terméseket tett tönkre, és úthálózatokat rongált meg. Háromszáz diák rekedt egy kollégiumban, de a hatóságoknak sikerült helyreállítaniuk az áramszolgáltatást és ellátni élelemmel, vízzel a diákokat.
    Négy napon át tartó özönvízszerű esőzések után vasárnap Kuanghszi egyes részein csillapodni kezdett az eső, de a helyi hatóságok további áradásokra figyelmeztetnek, mert a folyók vízszintje még mindig magas. Hunan tartományban szintén 140 ezer, Csianghsziban (Jiangxi) pedig százezer ember kellett evakuálni.
    Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök szombaton utasította a helyi hatóságokat, hogy szavatolják a közbiztonságot a súlyos helyzetben. A meteorológiai szolgálatok szerint Kínának a következő években szélsőséges időjárási körülményekre kell felkészülnie, részben a légkör általános felmelegedése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?