Hazugság, hogy Koszovó szerb föld

Belgrád |

<p>Ivica Dacic szerb kormányfő szerint hazugság az, hogy Koszovó szerb föld. Dacic a NIN című belgrádi hetilapnak nyilatkozva beszélt erről, az interjúból idézett csütörtökön a VajdaságMa hírportál.</p>

 

A szerb kormányfő úgy fogalmazott, hogy Szerbiában tíz éven át azt hazudták, hogy Koszovó szerb föld, s ezt még az alkotmányba is belefoglalták.    "Azt hazudták, hogy Koszovó a miénk, s ezt még az alkotmány is nyomatékosítja... A szerb elnök nem teheti be a lábát Koszovóba. A kormányfő sem. A miniszterek sem. A rendőrség sem. A katonaság sem" -  mondta Dacic.    A miniszterelnök kifejtette, hogy Szerbiában Koszovó majdnem tíz esztendeig tabutéma volt, s ezzel kapcsolatban – hivatalosan – senki nem merte kimondani az igazságot. Szavai szerint a szerbeknek Koszovót csak elhagyni volt szabad.     "Ennyire a miénk az föld és ennyire van érvényben ott a mi alkotmányunk és a mi törvényeink" - fűzte hozzá.    A kormányfő rámutatott arra is, hogy Szerbiára még ezután vár saját területének meghatározása, a valódi államhatárok kijelölése, akárcsak az, hogy Koszovóból – különösen az ott élő szerbek számára – mentsék, ami még menthető, s egy normális, biztonságos életet, s világos jövőképet biztosítsanak számukra.     "Ilyen módon és csakis ilyen módon lesz Szerbiának is jövője" - szögezte le Ivica Dacic.    A vajdasági honlap nyugati hírügynökségi elemzőket idéz, akik szerint Dacic kijelentése újabb jele annak, hogy Belgrád történelmi fordulatra készül, mégpedig nagyon sietősen, hogy biztosítsa az ország számára az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?