Havi 15 ezer menekülttel fenyegetik Európát a törökök

Ankara |

<p>Havi 15 ezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát Süleyman Soylu török belügyminiszter - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió pénteken.</p>

Soylu szerint Németország és Hollandia beavatkozik a török belügyekbe, azok közül is kiemelten az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kérdésébe. Németország és Hollandia most azt próbálja véghezvinni, amit egyebek mellett a tavaly július 15-i puccskísérlet alkalmával nem sikerült - vélekedett a miniszter. Soylu rámutatott: Ankara mellőzésével Európa nem játszadozhat Törökország térségében. Mint fogalmazott: Európa "megőrülne", ha a török kormány "kikövezné az utat" azelőtt a 15 ezer menekült előtt, akit havonta küldhetne.

Devlet Bahceli, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetője - jóllehet az elnöki rendszer támogatója - csütörtökön arra figyelmeztette a kormányt, hogy nem helyes "a fegyver elől menekülőket fegyverként használni Európa ellen".

Ankara azért bírálja élesen, s nevezi szinte napi rendszerességgel nácinak vagy fasisztának Hágát és Berlint, mert a közelmúltban visszautasították, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a Németországban és Hollandiában élő törökök körében. A török vezetés úgy látja, hogy Németország és Hollandia a Recep Tayyip Erdogan török államfő által szorgalmazott elnöki rendszerrel szemben foglaltak állást.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán bejelentette: Ankara teljesen elállt a menekültügyi megállapodásnak attól a részétől, amelynek értelmében Törökország visszaveszi az illegális migránsokat Görögországból. "Ezt már nem hajtjuk végre" - fogalmazott Cavusoglu. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a vízummentességgel "ámította" a törököket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ankara felülvizsgálja a menekültek visszatartására vonatkozó vállalásait is, és ha a vízummentesség megadására vonatkozó feltétel nem teljesül, a török kormány bármely pillanatban egyoldalúan véget vethet a megállapodásnak. 

Az Európai Unióval tavaly márciusban kötött megállapodás egyik rendelkezéseként Törökország vállalta, hogy megakadályozza az újabb migrációs útvonalak kialakulását a szárazföldön, illetve a tengeren is. A török partokról induló migrációs hullám jórészt elapadt a megállapodás hatályba lépése óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?