Hatan szállnak ringbe az elnökségért

Pozsony. Szombaton a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) tisztújító kongresszussán eldől, kinek a vezetésével indul a párt a megyei, illetve a jövő évi parlamenti választásokon. Az SDĽ járási és kerületi szervei hét személyt javasoltak az elnöki posztra.

Pozsony. Szombaton a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) tisztújító kongresszussán eldől, kinek a vezetésével indul a párt a megyei, illetve a jövő évi parlamenti választásokon. Az SDĽ járási és kerületi szervei hét személyt javasoltak az elnöki posztra. Pavel Koncoš földművelésügyi miniszter, Peter Weiss képviselő és Roman Šipoš építésügyi államtitkár írásban fejezte ki egyetértését a jelöléssel. Milan Ftáčnik oktatási miniszter, Jozef Migaš jelenlegi pártvezér és Jozef Stank védelmi miniszter a kongresszuson kíván szólni a küldöttekhez. A hetedik jelölt, Ján Richter nem kíván harcba szállni az elnöki posztért – viszont egyedüliként próbálja megszerezni a központi titkári tisztséget, melyet jelenleg is betölt. Az elnökjelöltek közül Koncoš élvezi a legnagyobb támogatottságot, őt 48 járás jelölte. Richter szerint azonban ez semmit nem jelent, hiszen nincs garancia arra, hogy szombaton ezek a járások ismét felsorakoznak favoritjuk mögé. A küldöttek 13 jelöltből három alelnököt is választanak. Köztük vannak Ľubomír Andrassy és Braňo Ondruš alelnökök, Mária Angelovičová és Ladislav Orosz képviselők, Peter Magvaši és Brigita Schmögnerová miniszterek. A posztokért 30 küldött támogatásával újabb jelöltek is indulhatnak. (szm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?