Hatalommal való visszaélésért vádat emeltek a texasi kormányzó ellen

Austin |

<p>Hatalommal való visszaélésért és kényszerítésért vádat emeltek Rick Perry texasi kormányzó ellen - jelentette az amerikai szövetségi állam egyik napilapja helyi idő szerint pénteken.</p>

A republikánus párti kormányzó, aki fontolóra vette, hogy ismét versenybe szálljon a Fehér Házért a 2016-os elnökválasztáson, állítólag fenyegetésekkel próbálta meg elérni tavaly, hogy lemondjon egy texasi ügyész.

Az austini esküdtszék szerint Perry megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két ízben visszaélt hivatali hatalmával, ami súlyos bűncselekmény, valamint kényszerített egy közhivatalnokot, ami vétség - írta az Austin American-Statesman.

A Perry elleni eljárás tavaly kezdődött, miután megpróbált megvétózni egy 7,5 millió dolláros beruházást, amelyet egy megyei ügyészi hivatal javára végeztek volna el. Ezt a kísérletét úgy értelmezték, hogy le akarja mondatni a hivatal vezetőjét, aki demokrata párti, és egy szabálysértési eljárásban elismerte, hogy ittasan vezetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?