Hat menekült előzetes letartóztatásban

Szeged |

<p>Hat gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírási szombaton a röszkei közúti átkelőnél szerdán történt tömegzavargás miatt - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.</p>

Juhászné Prágai Erika elmondta, három gyanúsított esetében házi őrizet elrendelését látta szükségesnek a bíróság, amely helyéül a kiskunhalasi őrzött szállást jelölték ki. Két szabadlábon védekező gyanúsított nem jelent meg a bíróság előtt, így esetükben nem született határozat. A kényszerintézkedések elrendelésére a gyanúsítottak szökése vagy elrejtőzésének veszélye miatt volt szükség, egy esetben pedig úgy látta a nyomozási bíró, hogy a terhelt szabadlábon hagyása veszélyeztetné a bizonyítást - tudatta a szóvivő. Az ügyészség a tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult eljárásban kezdeményezte az előzetes letartóztatás vagy a házi őrizet elrendelését. A bíróság döntése ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezést jelentett be, így a határozatok nem jogerősek. Migránsok egy csoportja szerda délután bedöntötte a kaput a röszkei közúti határátkelőnél, és megpróbáltak bejutni Magyarországra. A kövekkel, fadarabokkal, palackokkal dobáló bevándorlókat a rendőrség könnygáz és vízágyú alkalmazásával visszaszorította és visszaállította a kerítést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?