Hasmenésjárvány: egyiptomi csíratilalom

Brüsszel |

<p>Egy 2009-es egyiptomi fűszermagszállítmány lehetett a forrása a tavasz végi németországi hasmenésjárványnak az Európai Unió élelmiszerbiztonsági ügynöksége (EFSA) szerint.</p>

A görögszéna nevű (a világ számos országában termesztett) növény magjáról van szó, amelyből az említett szállítmánnyal 15 tonna érkezett Németországba.

Az EFSA kedden közzétett jelentése szerint ez a legvalószínűbb kapcsolat a baktérium és a hasmenésjárvány között.

Az ügynökség azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy tegyen intézkedéseket az esetleges újabb fertőzések elkerülésének érdekében. Az EFSA szerint elképzelhető, hogy későbbi egyiptomi szállítmányok is tartalmazták a baktériumot, ez ügyben a hivatal folytatja vizsgálatait.

A bizottság a jelentés közzétételét követően bejelentette, hogy az unió azonnali hatállyal - egyelőre október 31-ig - beszünteti az Egyiptomból érkező valamennyi csíráztatásra alkalmas magféleség importját. Emellett intézkednek annak érdekében is, hogy az uniós országok piacairól kikerüljenek a tavalyelőtt és tavaly az érintett egyiptomi szállítótól érkezett görögszénamag-szállítmányok.

A bizottság megjegyezte, hogy az EU elsősorban Kínából és Indiából importálja a szóban forgó magféleségeket. Egyiptomból tavaly 49 ezer tonnányi ilyen termék érkezett a uniós országokba, 56 millió euró összértékben.

A májusban kezdődött németországi hasmenésjárványnak 48 halálos áldozata volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?