Háromnapos gyászt hirdettek Haitin

Port-au-Prince |

<p>Háromnapos gyászt hirdettek vasárnap Haitin, ahol néhány nappal korábban több száz ember életét követelte a Matthew hurrikán pusztítása.</p>

A nemzeti gyász ideje alatt zárva maradnak a szórakozóhelyek, a zászlókat félárbócra engedik.

A haiti polgári védelem korábbi közlése szerint a természeti csapás 336 áldozatának holttestét találták meg eddig, a sérültek száma 211. A mentőalakulatok szombati becslése szerint az áldozatok száma még emelkedni fog, ahogy a távoli vidékeken is sikerül felmérni a helyzetet. A hivatalos adatokat csütörtök óta nem frissítették, de különböző összesítések alapján a média több mint nyolcszáz halottról jelentett.

A Matthew hurrikán kedden söpört keresztül a Karib-tengeri ország délnyugati részén, magjában óránkénti 230 kilométeres sebességet is elérő széllel.

A forgószél nyomában több mint 1800 ház került víz alá, 60 ezren kerestek menedéket ideiglenes szálláshelyeken. Az egyes területek elhagyásáról szóló hatósági felszólítás ellenére a jelek szerint sokan a házukban maradtak, fosztogatástól tartva.

Az ENSZ közlése szerint 350 ezer ember szorul segítségre. Szombat óta folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok az érintett területekre. Az Egyesült Államok haditengerészetének egyik hajója 480 ezer tonna élelmiszert, vizet, takarókat és gyógyszert vitt Haitira, Kolumbia, Kuba és Venezuela kormánya orvosi felszerelést és személyzetet küldött a katasztrófa sújtotta térségbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?