Három állítólagos terroristát vettek őrizetbe Belgiumban

<p>Több házkutatást tartottak terrorizmus gyanúja miatt, és három embert őrizetbe vettek a belga hatóságok Brüsszelben péntekre virradóra - jelentette a La Libre Belgique című helyi napilap.</p>

A belga szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint a hatóságok a királyi rezidenciának is otthont adó Laekenben, valamint Evere-ben, ahol a NATO központja található és Anderlechtben ütöttek rajta a gyanúsítottakon. Az akciók során nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat.
   

A Het Laatste Nieuws című lap értesülései szerint a házkutatásokat egy Szíriából nemrég visszatért dzsihadista ügyében rendelte el az illetékes nyomozási bíró. Sajtóhírek szerint a bíróság péntek délután dönt az érintettek előzetes letartóztatásáról.
   

További részleteket egyelőre nem közölt az ügyészség.
   

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyekben harmincketten meghaltak. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?