Hamis napszemüvegek a Szlovákia és Magyarország közt közlekedő teherautóban

Budapest |

<p>A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a 14-es számú főútvonalon Győr térségében ellenőriztek egy magyar tehergépjárművet, amely – okmányai szerint - Szlovákia és Magyarország között szállított gyűjtőárut. Hamis napszemüvegek voltak benne.</p>

Erről Suller György Attila őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője tájékoztatta az Új Szó Online-t.

A pénzügyőrök a tételes áruvizsgálat mellett döntöttek, ezért felnyitották a rakományt, amely kartondobozokban mintegy 30 ezer darab – az eredeti termékre hasonlító, a fogyasztó megtévesztésére alkalmas - hamis Adidas és Gucci márkajelzéssel ellátott napszemüveget tartalmazott.

A védjegyoltalom alá eső árukról igazolást a járművezető nem tudott bemutatni, ezért a NAV munkatársai a 136,5 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták, majd áru hamis megjelölése bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást kezdeményeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozóinál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?