Berlin/Washington. Tehetetlen sebesülteket öltek meg amerikai katonák Irakban most nyilvánosságra került filmfelvételek tanúsága szerint. A washingtoni védelmi minisztérium nem óhajt nyilatkozni a botrányról.
Hallgatás a Pentagonban
Más téma: az amerikai katonai hatóságok vizsgálatot indítottak több tucat erőszakos szexuális bűncselekmény ügyében, amelyeket állítólag amerikai katonanők ellen követtek el saját bajtársaik Afganisztánban, Irakban és Kuvaitban. Donald Rumsfeld védelmi miniszter széles körű vizsgálatot indított a szexuális támadásokkal kapcsolatos minisztériumi eljárásokról, és hasonló célú munkacsoportot hozott létre a szárazföldi hadsereg parancsnoksága is. Ezt egy szenátusi bizottság előtt csütörtökön mondták el katonai vezetők. Susan Collins republikánus szenátor nehezményezte, hogy korántsincs akkora közfelháborodás, ha a katonanőket saját bajtársaik erőszakolják meg, mintha ugyanezt az ellenség tenné. Bill Nelson demokrata párti szenátor pedig felháborítónak nevezte, hogy ilyesmi előfordulhat, és a katonai hierarchia nem reagál erre megfelelő módon. David Chu, a Pentagon személyzeti ügyeivel megbízott kormánytisztviselő mindamellett azt bizonygatta, hogy a hadseregen belüli erőszakos cselekmények 1995 óta a felére csökkentek, és az elkövetők többsége közkatona.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.