Halászokat mészárolt le a Boko Haram Nigériában

Kano |

<p>Legkevesebb harmincegy halászt gyilkolt meg a Boko Haram terrorszervezet a Csád-tó nigériai partján - közölték hétfőn este helyi források.</p>

A szélsőséges fegyveresek szombaton követték el a támadásokat Duguri és Dabar Wanzam szigeteken, ahová a közeli Baga város környékéről rendszeresen járnak halászok. Évek óta lángol az erőszak a térségben, amely a külvilág számára szinte teljesen elérhetetlen a kommunikációs csatornák hiánya miatt. A támadás miatt is csak két nappal később, hétfőn tudta értesíteni a hatóságokat az egyik halász az északkelet-nigériai Borno állam fővárosában. Elmondása szerint a fegyveresek két csoportban támadtak, és egy halászt életben hagytak, akinek a holttesteket Baga településre kellett szállítania azzal a céllal, hogy elrettentsék az ottani lakosságot attól, hogy a Csád-tóhoz járjanak halászni vagy kereskedni. 

Bár a nigériai hadseregnek 2015 februárjában sikerült ismét ellenőrzése alá vonni Baga városát, a környéket továbbra is a Boko Haram gerillái uralják. A Csád-tó kis szigeteit a szélsőségesek rejtett bázisokként használják. 

A Boko Haram 2009 óta küzd egy iszlám állam megteremtéséért elsősorban Nigéria északi részén. A harcok során már több mint 20 ezren vesztették életüket, és 2,6 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A konfliktus teljesen tönkretette a Csád-tó térségének gazdaságát, aminek következtében a helyi lakosság nagy része nem jut elegendő élelemhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?