Halállal fenyegették a fideszes Szijjártót

Budapest |

<p>Halálos fenyegetést tartalmaz az a levél, amelyet Szijjártó Péter fideszes politikusnak küldtek egy éles lőszerrel együtt.</p>

 "Ön annyit hazudott már a magyar népnek, hogy szervezetünk halálra ítélte. A mellékelt lőszerből 30 darabot betáraztunk egy AK géppisztolyba. Az ítéletet végrehajtjuk" - ismertette a levél szövegét Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
    Cser-Palkovics András a levélre és a lőszerre utalva úgy fogalmazott: "íme, itt az eredménye a Magyar Szocialista Párt durva, alattomos, hazug gyűlöletkampányának, amit az elmúlt hetekben és hónapokban Szijjártó Péter ellen folytattak. Gratulálunk. Gratulálunk Szabó Zoltánnak, gratulálunk Török Zsoltnak és a többi szocialista politikusnak, aki Szijjártó Péter ellen rágalomhadjáratot folytatott az elmúlt hetekben, hónapokban".
    A helyettes szóvivő szerint bűncselekményekhez vezetett "ez a gyurcsányi gyűlöletpolitika".
    Közölte: a levél a Szentkirályi utcába érkezett, ahonnan egy Fidesz-munkatárs vitte át a Képviselői Irodaházba, ahol a csomag átvilágításánál derült ki, hogy egy gyanús küldeményről van szó. Feladónak egy bizonyos "Kovács László" van feltüntetve rajta - tette hozzá.
    A Fidesz honlapjára a lőszer fotóját, valamint a lőszert tartalmazó boríték és a borítékban található levél képét is feltették. Mind a borítékot, mind a levelet kézzel írták, a levélben pedig az aláírás helyén három nyílvessző rajza látható, amelyek hegyei közül kettő jobbra, a középső pedig balra mutat.
    Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden újságírónak azt mondta: az MSZP szolidáris Szijjártó Péterrel, a Fidesz elnöki stábjának vezetőjével.
    A szocialista szóvivő nyilatkozatára Cser-Palkovics András úgy reagált: köszönik a szavait, de akkor kellett volna és kellene ezekre gondolnia neki és a szocialista politikusoknak, amikor "tudatosan hazugságokat gyártanak, és a gyurcsányi politika folyatásaként gyűlöletkampányt folytatnak fideszes politikusok, most például Szijjártó Péterrel szemben".
    A BRFK közlése szerint az elsődleges szakértői vélemény szerint éles lőszer volt abban borítékban, amelyet Szijjártó Péternek címeztek.
    A közlemény szerint a lőszer vizsgálatát igazságügyi fegyverszakértő végzi. Az ügyben a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?