Haider tényleg visszavonul?

Bécs. Thomas Klestil osztrák államfő tegnap megkezdte a tárgyalássorozatot a vasárnapi választások eredményeként a parlamentbe jutott pártok vezetőivel. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) megsemmisítő veresége után Jörg Haider bejelentette, hogy visszavonul.

Haider nemcsak országosan, de odahaza, Karintiában is súlyos vereséget szenvedett. Ez az FPÖ-vezért különösen érzékenyen érintette. Reuters-felvételA jobboldali populista Haider tegnap délután közölte, hogy még az este folyamán lemond Karintia tartományi főnöki (kormányfői) tisztségéről, egyúttal burkoltan célozva arra, hogy teljesen visszavonul a politikai életből. Az első reagálások nagyon óvatosak, sőt szkeptikusak voltak, hiszen Haider az utóbbi három évben, amíg pártja kormányon volt, egyebet sem tett, mint visszavonult, majd pedig visszatért. „A választási eredményeket úgy tekintem, mint a velem és politikámmal szembeni bizalmatlanság megnyilvánulását” – mondta tegnap az ORF rádióban. Döntését azzal indokolta, hogy az FPÖ nemcsak országosan, de Karintiában is súlyos vereséget szenvedett. „A politika iránti szükségletemet tökéletesen kielégítettem. A kártyákat újra kell keverni. Amikor valaki hosszú éveken át építő munkát végez és ilyen eredménnyel kénytelen szembesülni, akkor illik tudnia azt is, hogy milyen döntést kell meghozni a maga számára” – mondta Haider, aki 2002. május 1-ig vezette az FPÖ-t. Egy másik nyilatkozatában a választási vereségért is, meg pártja széteséséért is az EU-t okolta.

A vasárnap megtartott idő előtti választásokon az Osztrák Néppárt (ÖVP) fényes győzelmet aratott: 42,27 százalékot szerzett, 15,36 százalékkal többet, mint 1999-ben. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 36,9 százaléknyi szavazatot kapott, a Zöldekre az érvényes szavazatok 8,96 százalékát adták, s a várakozásoknak és becsléseknek megfelelően a nagy vesztes az FPÖ lett: 10,16 százalékot, vagyis a legutóbbinál 16,77 százalékkal kevesebbet szerzett.

Thomas Klestil államfő korábban úgy nyilatkozott: kipuhatolja a számszerű és a politikai lehetőségeket. Nem automatikusan a legerősebb pártnak szándékozik kormányalakítási megbízatást adni, hanem a fő szempontja az lesz, hogy stabil, bel- és külföldön tekintélyt élvező kormány létrejöttét segítse elő. Klestil tegnap elsőként a győztes párt vezetőjével, Wolfgang Schüssel kancellárral találkozott. Ez utóbbi azt nyilatkozta, hogy a koalíciós lehetőségekről egyelőre nem esett szó. Abban egyeztek meg, hogy a jelenlegi kabinet pénteken benyújtja lemondását, s Klestil majd az új kabinet megalakulásáig Schüsseléket bízza meg a feladatok ellátásával. Hivatalosan ma kezdődnek a pártok közötti tárgyalások a lehetséges koalícióról. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?